Nemzetek konyhája , étkezési szokásai

Amikor külföldön járva egy egészen más világgal szembesül az ember, sokszor nemcsak turistaként, amolyan vastag üveg mögül akarja szemlélni az ott zajló életet, hanem ízeibe-zamatába is bele akar kóstolni. Bebarangolja a városnegyedeket, szóba elegyedik a helyiekkel, betér egy-egy tipikus, nem turistáknak épült kávézóba, esetleg vásárolni indul a helyi bolhapiacon. Nem kis részét teszi ki az ilyen felfedezéseknek a helyi konyha sajátságainak kóstolgatása, mert bizony az is jócskán hozzátartozik az adott nemzet kultúrájához.

A mai német ételek elõdei a XVII-XVIII. századi udvaroknál és a polgári házaknál alakultak ki. Az 1800-as évek elejérõl származó szakácskönyvek sokféle halat említenek, vadakat, kevesebb zöldséget, fõzeléket. A napóleoni háborúkkal a francia konyha is megjelent Németországban, sok ételt átvettek, ill. finomítottak francia mintára.Természetesen itt is eltérések vannak tájegységenként. A Rajna mentén a francia hatás érzõdik, más jellegû az itt készített borban párolt hús, mint a bajor Alpokban kedvelt szalonnával tûzdelt tejfölös szarvas. A német konyha fõzéshez vajat, növényi olajokat, vagy margarint használ és csak nagyon kevés sertészsírt. A bajor konyha az, amelyik nagyobb mértékben fõz sertészsírral.

Kedvelt fûszerük a bors, a szerecsendió, a vadas ételekhez a majoránna és a babérlevél, használják a fahéjat, a szegfûszeget, kismértékben a curryt és a fûszerpaprikát, a zöldpetrezselymet pedig szinte minden ételükhöz. A németeknél kedveltek a leves jellegû egytálételek, ilyenkor füstölt húst, szalonnát vagy különbözõ kolbászokat -Wurst- fõznek bele. Jóminõségûek a krémleveseik, de készítenek hurkalevest, sajt-, sörleveseket, burgonya- zöldség,- hagymalevest, körtelevest vagy a a számunkra kissé szokatlan angolnalevest. Változatosan készítik a különbözõ édesvizi és tengeri halakat, rákokat,kagylókat hidegen és melegen, ezeket adják elõételként és fõételként is. Egyik jellegzetes hideg ételük a Hacke Peter, ez darált sertéshús befûszerezve, amit nyersen fogyasztanak. Különbözõ alapanyagokból készítik a német konyhára jellemzõ ragukat, lehet borjú, szárnyashús, nyelv, szív, hal stb. Az összedarabolt alapanyagot tejmártással megkötik, sajttal a tetején sütõben megpirítják. A Wurstoknak sok fajtája ismert, így a Bockwurst, Bratwurst, a bajor Wes-Wurst, a frankfurter és egyéb virsli és kolbász fajták. Az ún. egybesült húsokat - ami lehet marha, sertés, birka, csirke, kacsa - tulajdonképpen bõ lében párolják, nem sütik ropogósra. A pároláshoz almabort is használnak, bár náluk is terjed - francia hatásra - a fehér és vörösborok használata. Közkedveltek a különféle vagdaltak, húsgombócok. Ismert ételük a fõtt sertéscsülök, amit borsópürével és párolt savanyúkáposztával tálalnak. Ünnepi különlegesség a bajor kenyértésztában sült sonka. A német konyhára jellemzõek a tejfölös, pikáns mártásban párolt, vadas jellegû ételek. Nem olyan mértékben mint hazánkban, de viszonylag sok sertéshúst fogyasztanak. Köretként sósburgonyát -gyakran egészben fõzve- gombócokat, burgonyapürét, zöldségeket adnak. Érdekesebb burgonyaköret a mandulás krokett, a tormás krumpli, vagy a Leniswebwer, ami nem más, mint fõtt burgonya palacsintatésztával kisütve. Gyakran készített köretük a párolt édes- és savanyúkáposzta, vöröskáposzta különösen ízletes almával párolva, de sokat fogyasztanak a száraz hüvelyesekbõl is. Salátáikhoz olajos, joghurtos, majonézes, kapros dresszingeket készítenek. A salátákat önálló fogásként fogyasztják. Desszertként gyümölcsös lepényeket, tortákat készítenek vagy margarinkrémes tejszínes tortát. Igazi különlegesség a tejszínes túrókrémtortájuk. Kedvelik a Kucheneket -kalácsnak, süteménynek lehetne fordítani - és az osztrákokhoz hasonlóan a smarnikat, a morzsaféléket, így a császármorzsát, a daramorzsát stb. A franciáktól és a svájciaktól átvették a sajtfogyasztás szokását. Sokféle és jóminõségû kenyeret, péksüteményt készítenek, ezek közül kedveltebbek a barna rozslisztbõl sütött termékek. Kávéjuk a hosszúra fõzött és viszonylag gyenge filterkávé, ehhez több kávé kell, de az átfolyó forróvíz nem lúgozza ki nagyon. A kávéhoz tejet vagy tejszínt adnak. A sör a nemzeti italuk, de elsõsorban a Rajna mentén jóminõségû borokat termelnek. A fehérborokat jól behûtve fogyasztják. Kiváló minõségûek a pálinkafélék, így a Korn, Steinhager, Wiliams /körtepálinka/, Himbergeist stb., ezeket is jól behûtve kedvelik. A napi étkezési ritmusuk átlagos. A három fõétkezés mellett tízóraira wurst-okat kolbászféléket és pácolt halakat fogyasztanak. Hagyományai vannak a délutáni kávézásnak, amihez süteményeket fogyasztanak.

A francia konyha

A híres, hagyományos francia szakácsművészet napjaink európai konyhájának, kialakulását nagyban befolyásolta. Térjünk be egy nagy szállodába a világ bármely táján, a nemzeti specialitások mellett biztos, hogy az étlapok franciás ételeket is kínálnak. A gasztronómia nyelve a francia lett.

A francia konyha az olaszoktól vette át a lényegében római korra visszavezethető sütési-főzési módszereket. A legenda szerint egy orvos lánya a középkorban Itáliából magával vitt néhány olasz szakácsot Franciaországba, akik a francia konyha atyjainak tekinthetők.
Ahhoz, hogy a francia konyha ilyen magas színvonalra fejlődött, hozzájárult a francia uralkodók, különösen a Buorbonok életmódja és természetesen a kedvező természeti adottságok, az alapanyagok bőséges választéka is.

A franciák hagyományosan könnyű reggelit fogyasztanak, ami általában tejeskávéból vagy kakaóból /ritkábban teából/ és reggeli péksüteményből áll, ezeket "Croissants"-nak nevezik. A reggeli tartozéka még a vaj, a jam és a méz.

Az ebéd, a modern élethez, általában a rövid munkahelyi szünethez igazodva alakult ki, de az intézményes étkeztetés is választékos, több fogásból áll. Ebédre ritkán esznek levest, inkább salátaféléket vagy más előételt, húsételt köretekkel, mártással, vagy húsos zöldségételt, desszert, az ételekhez illő ital és az ebéd utáni kávé a megszokott sorrend. Napjainkra jellemző az ebédszünetben elfogyasztott egytálétel, ami lehet kiadósabb saláta, húsos zöldségétel, szendvics.
Az étkezések közül legnagyobb szerepe a vacsorának van, amely rendszerint könnyű ételekből, de több fogásból áll. Ilyenkor fogyasztanak levest, elsősorban a téli időszakban, de gyakori, hogy a vacsorát is előétellel kezdik. Utána frissen sült húsétel, vagy hideg húsok, felvágottak következnek, majd sajtfélék, gyümölcs vagy édesség zárja a sort. A hétvégék és ünnepek időszakában kerülnek asztalra az olyan ünnepi fogások mint osztriga, libamáj, különféle töltött szárnyasok.

A francia konyha ételeire jellemző, hogy nagyobbrészt vajjal vagy valamilyen növényi eredetű zsiradékkal , olivaolajjal készülnek, így könnyebben emészthetők.

Fűszereket mértékkel használnak, kedvelik a friss "füveket", így a kakukkfüvet, tárkonyt, turbolyát. Természetesen használják a curry-t, chili-t és van egy népszerû fűszerkeverékük, amely négy komponensből áll: szerecsendió, szegfűbors, gyömbér, feketebors. Viszonylag sok borsot használnak, ugyancsak kedveli a francia konyha a különféle hagymákat. Fűszerpaprikát ritkán és keveset használnak. Fontos megemlíteni a híres francia mustárokat is, melyek a különféle mártások, dresszingek, de némely húsételeknek is elmaradhatatlan tartozékai.
Sokféle levest készít a francia konyha, az étkezésben fontos szerepet játszanak az előételek. Előételként fogyasztanak salátákat, zöldség-, gyümölcsételeket, hideg halakat, húsokat, pástétomokat, de a meleg előételek választéka is bőséges.
A húson elsősorban a marhahúst értik, de a piacokon és a vendéglők étlapján található borjú, ürü, bárány, szárnyasok és vadhúsok. Sertést viszonylag kevesen fogyasztanak. Kedveltek az egybesült vagy a szeletben, roston sült húsok, elsősorban a bélszín hátszín, ürügerinc vagy ürüborda, tehát a jobb minõségű húsok. Ezeket angolosan sütik, úgy, hogy a hús közepe többé-kevésbé véres.

Nagyon gazdag a francia konyha salátakínálata, kb. 300 féle sajtot gyártanak. A salátákhoz salátaöntetet úgynevezett dresszinget készítenek. Nagy gonddal készítik és hozzáértéssel alkalmazzák a hús, hal, zöldség stb. ételekhez a megfelelő mártásokat. Nincs még egy konyha, amelyik annyiféle hideg és meleg mártást készítene, mint a francia. Arra is ügyelnek, hogy a különféle húsokat az eredeti pecsenyével tálalják.

Köztudott, hogy a franciák nagy borfogyasztó nép, leggyakoribb ital a könnyű vörösbor. Tájegységenként azonban ez is változik, Elszászban pl. a sörfogyasztás már-már vetekszik a borral, Bretagna-ban és Normandiában kedvelt az almabor, a cidre, de az étkezésekhez mindig nagyon gondosan választják ki a megfelelő borokat.

A francia gasztronómia sikeréhez hozzájárultak a jóminőségű francia pezsgők, a konyak, a gyümölcspálinkák pl. a calvados/almapálinka/, az armagnac /szőlőpárlat/ .

Az olasz konyha

A mediterrán vidék nyersanyagbősége és az ételkészítés hagyományai teszik változatossá az olasz konyhát. A gazdasági, földrajzi tényezők mellett fontos szerepet játszik az olasz életfilozófia – szeretnek jókat enni és inni.

Az éghajlattal magyarázható, hogy a fő étkezés a vacsora.

Reggelire nem esznek sokat, csak egy kis tejeskávét, amihez vaj, jam, kenyér vagy péksütemény, egy kevés felvágott, sajt kerül az asztalra.

Ebédre valamilyen előételt esznek, vagy ritkán levest.

A vacsora komplett étkezés, vagyis előételt, levest, főételt salátával, desszertet és kávét is felszolgálnak.

Az olasz konyha főzéshez elsősorban olívaolajat, valamint vajat vagy más növényi zsiradékot használ.

Sok fűszert alkalmaznak, bazsalikomot, ánizst, kapribogyót, tárkonyt, mentát, oreganot, rozmaringot, kakukkfüvet, sáfrányt, majorannát, szerecsendiót, fahéjat, vaníliát...

Ételeiket reszelt parmezánsajttal ízesítik.

Az átlagember napi étkezésében fontos a tészta. Mi csak néhányat ismerünk, de Olaszországban több mint 50 félét készítenek. Ezek a teljesség igénye nélkül a makaróni, a lasagne, a canelloni, a tortellini, a tarhatelle, a menicotti stb. A hozzá készített mártásokkal, un. sugókkal teszik változatossá az ízeket

A sugók zöldségből, halból, gombából, húsból, felvágottból készülnek, de használnak kagylót, rákot, tojást vagy akár füstölt szalonnát is. Ezeket a tésztákat leginkább előételként fogyasztják.

A tésztát kicsit ropogósan hagyják (al dente), és főzés után vajjal keverik. A hosszú tésztát tilos kettétörni!

A másik híres tésztájuk a pizza, amit változatosan tudnak készíteni.

Kedvelik a leveseket: minestrone, spenótleves, rizsleves, zöldségkrémlevesek és az erőlevesek szerepelnek az étrendben.

Előételeket készítenek még zöldségekből, húsos paradicsomból, articsókából, padlizsánból, patiszonból és nagy vastag levelű hagymából.

Híresek a különböző rizottók.

A hideg előételek alapanyagát a tenger szolgáltatja, másrészt a híres olasz felvágottak, szalámik, kolbászok.

A főétel náluk nem csak húst jelent, hanem mindazon alapanyagok felhasználásával készült ételt, amit az előételhez is használtak.

Legkedveltebb hús a marha, a borjú, a bárány, de használják a kecske, nyúl és vadhúsokat is. Nem kedvelik viszont a zsíros húsokat.

Köreteik a zöldség, gyümölcs mellett a burgonya és a rizs. A rizst kissé keményebbre főzik, mint mi, és vajjal keverik össze.

Salátákat friss zöldségből, gyümölcsből készítenek, amire sokféle dresszinget használnak.

A desszert a híres olasz fagylalt és parfé. Ezeket dúsítják olajos magvakkal és friss vagy aszalt gyümölcsökkel.

A sütemények alapja legtöbbször piskóta, vagy omlós tészta., amit krémekkel ízesítenek.

Az étkezés befelezéseként sajtot szolgálnak fel. Mellé zöldségeket, gyümölcsöket adnak.

Az olaszok az étkezéshez leginkább bort fogyasztanak.

Törkölypálinkájuk a tölgyfahordóban érlelt Grappa, melynek alkoholtartalma 40-46 % Tájegységek szerint több változata ismert.

Másik híres italuk a Limonchello – egy citromlikőr. A színe sárga, íze édes-keserű és nem savanyú, mivel nem tartalmaz citromlevet. Citromhéj, víz, cukor és alkohol felhasználásával készül. A Limoncello alkoholtartalma általában 20% körül van.

Híresek a kevert italaik, ezek közül néhány: Gancia, Cinzano, Martini, Garrone, Campani.

Az olaszok presszókávéja nagyon jó minőségű és világszerte ismert. Talán ők az egyetlen nép, akik nálunk magyaroknál is erősebb kávét isznak.

Az angol konyha

Az angol konyháról igencsak megoszlanak a vélemények. Föként a franciák tesznek csípös megjegyzéseket a szigetország gasztronómiájával kapcsolatban. Ezt például az a Franciaországból származó mondás is igazolja, miszerint: "Angliában vannak a világ legjobb élelmiszerei. Amíg nem kerülnek a konyhába..."

Az eredeti angol ételek készítésének módjai valóban egyszerüek. Alapjában véve szeretik a kiadós, testes, jó minöségü húsokat, jóízü halakat, laktató lepényeket, pudingokat. Az angoloknak köszönhetünk több gasztronómiai érdekességet, mint például a szendvicsek készítése, vagy a teaivás, a pudingok, a pie-ok, amiről egy híres gasztronómus elismeréssel szólt: "Áldott legyen a neve, aki feltalálta".

Az angolok, de a skótok és az írek is konzervatívak, bár az utóbbi évtizedekben az angol konyhára is hatott más nemzetek konyhája, elsősorban a francia konyha.

Leveseiket elsösorban ürü-, bárány-, marha- vagy csirkehúsból készítik. Jellegzetes levesük a beef tea, ami szó szerint marhahús teát jelent. Lényegében jó minöségü marhahúst, föleg bélszínt kockára vágnak, felöntik zsírtalan húslevessel, füszerezik, majd kb. 3 órát gözölve forralják. Említhetjük még az ír ürügulyást (Iris stew) vagy az angol csirkelevest (Cooki leeki), de készítenek zöldség- és gyümölcsleveseket is, pl. spenót-, uborka-, kelkáposztalevest, gesztenyelevest, meggylevest stb.

Az angol ételek között nagy számban találunk hal és rákételeket. Fogyasztanak birkát, szárnyasokat, vadakat, de a húsok közül ki kell emelni a marhahúst. A jó minöségü marhahús a jólét alapja, az angol életforma fontos kelléke és szimbóluma.

Angliában nem, vagy csak ritkán beszélnek étkezésröl, ételekröl. Egy ebéd vagy vacsora meghívás után megköszönik a kellemes társaságot a háziasszonynak, a jól megválasztott bort a házigazdának, de a jó konyhát, az ételeket dicsérni nem szokás. Egyetlen fogás, amiröl illik beszélni, az a marhasült.

Sertésböl az angolok csak a sonkát és a sovány angolszalonnát fogyasztják szívesen. Az írek kedvelik a sertéshúst és a sertészsírt is felhasználják fözéshez. Az angol konyha inkább az olajat, a vajat, vagy a kisütött faggyút részesíti elönyben. A jó minöségü marhahúst és vadakat, vagy az ürüt egészben sütik, ügyelve arra, hogy a hús belseje rózsaszín vagy ízléstől függően véres maradjon, az így megsütött hús porhanyós és lédús lesz. Innen ered, hogy a félig sült húsokat a világ minden konyháján "angolos húsnak" nevezik. Az egybesült húsokat gyakran a vendég elött szeletelik. Régi angol szokás volt, hogy az asztalnál a családfö szeletelte a húsokat, vagy darabolta a szárnyast és tett mindenkinek a tányérjára. Ebböl alakult ki az elegáns angol felszolgálási mód is, amikor a felszolgáló a feltálalt ételeket a vendég tányérjára szervírozza.

A húsokat sütik szeletben is, frissen elkészítve, de van még egy kedvelt elkészítési mód: a párolás. Az angol marhasült alatt tulajdonképpen egy elösütött, és barnamártásban megpárolt ételt értenek. Más módon mint a magyar konyha, de erősen füszereznek, a volt gyarmataikról sokféle füszerfélét szereztek be. Az egyik legkedveltebb az indiai eredetü curry por, amit mártások, húsok, köretek ízesítéséhez használnak.. Fontosak továbbá az angolos húsokhoz adott füszeres mártások, így a Worchester, a ketchup, az angol mustár, a Cumberland mártás és a különféle gyárilag elkészített gyümölcsmártások. Ételeik ízesítésére használnak ecetes, erösen füszerezett zöldségféléket is. A húsételekhez rendszerint többféle zöldségköretet adnak, ezeket sós vízben fözik meg és tálaláskor vajat tesznek a tetejére. Ez az ún. "angolos fözelék" készítési mód. A zöldségek mellé még tálalnak fött vagy sült burgonyát és a marhasült elválaszthatatlan tartozéka - a barnamártás mellett - a yorkshire puding. Ez egy tojással elkevert lisztpép, amit sütöben vagy forró zsiradékban sütnek ki.

A pie szót lehet lepénynek, pitének, fordítani. Készítik zöldségekkel, gombával, hallal, húsvagdalékokkal, ilyenkor elöételként vagy föételként fogyasztják, de készítik almás, cseresznyés és egyéb gyümölcsös változatban desszertként is. Az apple pie, azaz az almáslepény nélkül egy időben az angol ünnepi ebéd elképzelhetetlen volt.

Az italok közül legkedveltebb a whisky -az írek whiskey-nek írják- de jelentös a gin, a vodka fogyasztása is, az utóbbiakat általában "Tonic Vater"-rel isszák. stb. Angliában nem terem meg a szölö, így elsösorban francia és német borokat importálnak, a vörösborok a legnépszerübbek.

Az angolok nagy sörfogyasztók, régen sok kis hagyományos sörföző üzem müködött, számtalan sörkülönlegességgel. Az ipar fejlödésével nagy sörgyárak is létrejöttek, de ezek termékeivel nem teljesen elégedettek a fogyasztók. Ezt úgy juttatják kifejezésre, hogy az otthoni sörfözés eszközei és a sörhozzávalók kaphatók, így az utóbbi idöben terjed a házi sörfözés. Néhány jellegzetes sörfajta: a burton egy erös sörfajta, a gingerbeer azaz a barna gyömbérsör, de ezeken kívül sokféle import sör is kapható.

Az angoloknál kialakult egy sajátos étkezési ritmus, ami eltér a kontinentális szokásoktól. Fogalommá vált az angol reggeli, ami gyümölcslével kezdődik, majd zabkása következik. A zabkását tejjel vagy tejszínnel fogyasztják, van aki cukorral. Fontosak a különböző toast-ok (pirítósok) a többféle kenyér, péksütemény, esetleg cukrászsütemény.Világszerte kedvelt reggeli ételük a ham and eggs (sült sonka tojással), de fogyasztanak sült halat, rántottát és egyéb kiadós ételeket is. Az angol reggeli elmaradhatatlan összetevöje a vaj, a jam, és a méz. Legkedveltebb a narancsjam, az eper- és sárgabarack jam-ok. A leggyakoribb reggeli ital a tea, ritkábban a kávé. A teát tejjel vagy tejszínnel, gyakran cukor nélkül fogyasztják. Van, aki a szó szoros értelmében teával kezdi a napot és mindjárt ébredés után elfogyaszt egy csészével, ez az az ún. early morning tea, a kora reggeli tea. A teát forrázzák és igen erősre készítik. Az angol ebéd (lunch) rendszerint gyors étkezés, ilyenkor általában szendvicset vagy hidegsültet, salátát fogyasztanak. A meleg ebéd is egyszerü, egy csésze leves vagy ivólé egy sült valamilyen salátával, esetleg desszert. Délután 4-5 óra körül egy csésze teát vagy kávét fogyasztanak, hozzá kekszet, kétszersültet, süteményt, szendvicset. A vacsora (dinner) régebben az angol családoknál valóságos szertartás volt, a megfelelő hagyományokkal, és ünnepélyes keretek között bonyolódott. Ilyenkor átöltöztek, komplett, gondosan összeállított étrendet fogyasztottak. Az átlag angol családoknál ez már nem divat, de vacsorára jellemzöen kiadósan étkeznek. Szállodában az angol vendég vacsorához még ma is átöltözik, alkalomtól függöen sötét ruhát vagy szmokingot, a nök estélyi ruhát vesznek. Vacsora elött aperitifet fogyasztanak, majd a kiadós komplett vacsorát. A késöesti vagy színházi vacsorát souppé-nak hívjuk, ami általában egy lefekvés elötti könnyü étkezés, egy csésze teával, vagy tejes itallal, kétszersülttel.

A spanyol konyha

Egységes spanyol konyháról nem beszélhetünk, a Spanyolországban jellemző ételek földrajzi egységenként és éghajlati övenként változnak, hiszen a múlt század elejéig a hatalmas távolságok és földrajzi akadályok (hegyek, külön szigetek) miatt a kommunikáció nehézkes volt Spanyolország tartományai között.

Az ízeket továbbá Spanyolország rendkívül gazdag történelme is befolyásolja: a spanyol konyhának főleg római, mór és zsidó gyökerei vannak. A mórok rendkívül nagy hatással voltak Spanyolországra, és néhány mór ételt még ma is fogyasztanak. Többek között a történelemnek köszönhető az is, hogy a disznó igen népszerű. Évszázadokon át ez a keresztény gyökerek, a „tiszta spanyol vér” kifejezőeszköze volt, hiszen a muszlimok és a zsidók nem ehetnek disznóhúst. Az Amerikából Európába behozott zöldségek először Spanyolországban jelentek meg, és ma a modern spanyol konyha elengedhetetlen összetevője a burgonya, a paradicsom, a paprika és a bab. Főleg ezek a sajátosságok különböztetik meg a spanyol konyhát a többi mediterrán ország gasztronómiájától. Bár jellemzői területről területre változnak, bizonyos sajátosságok megegyeznek, és olyan nemzeti ételek is vannak, amelyeket az ország minden táján fogyasztanak.
A főzés egyik elengedhetetlen alapanyaga az olívaolaj, sokan ennek tulajdonítják, hogy Spanyolországban és általában a mediterrán országokban sokkal nagyobb az átlagéletkor. Spanyolország a világ olívaolaj-termelésének 44 százalékát adja. A zöld olívabogyó, amely leszüretelés után élvezhetetlenül keserű, a napon fermentálva kapja savanykás ízét, aromáját, majd töltve és különféle páclevekben tartósítva forgalmazzák. A sáfrányt szintén gyakran felhasználják. Sok étel alapja a sofrito, amely fokhagymából, hagymából, valamint paradicsomból áll, és amelyet olívaolajban főznek meg. A húsok közül a birkát, a bárányt kedvelik, ezeket gyakran egészben nyárson sütik, de felhasználnak marha-, borjú- és sertéshúst, a szárnyasok közül pedig a csirkét kedvelik. Fogalom a spanyol sonka.
A fogások mellé szinte mindig bort (sherryt) kortyolgatnak. Kenyeret szinte minden mellé esznek, és a nyári hónapokban salátát is szinte mindig fogyasztanak, amelyhez sokféle alapanyagot használnak, a zöldsalátán, a paprikán, a paradicsomon, uborkán kívül a rizst, a karfiolt és a gyümölcsöket is. Olajos, hagymás dresszingeket készítenek, de a salátáknál sokszor rögtönöznek, az ánizs, a rozmaring, a kapri, a sherry alkalmazásával teszik változatosabbá azokat.
A különböző különleges sajtok (juh-, tehén- és kecskesajtok, gyakran vegyesen is) és kolbászok is igen népszerűek, sok ételt pedig babból készítenek. Desszertnek általában tejtermékeket (népszerűek a pudingok, pl. a rizspuding: arroz con leche) vagy gyümölcsöt, gyümölcssalátát, krémeket, fagylaltokat fogyasztanak, süteményeket és tortát csak különleges alkalmakkor, a „fiestákra” készítenek, az ünnepekre hagyományos diós, mandulás süteményeik is vannak.
Boraik kellemes, könnyű száraz, kissé fanyar ízhatásúak. A spanyol hozzánk, magyarokhoz hasonlóan borivó nép. Főzéshez használva pedig érdekes kivételes ízt ad egy-egy ételnek.
A spanyolok viszonylag korán reggeliznek, de nem túl bőségesen. Az ebéd és a vacsora különösen nyáron a nagy meleg miatt későbbre tolódik.

Nemzeti ételek
Spanyolország egyik fő nemzeti étele a paella, amely Valenciából származik. Fő összetevői a rizs, a sáfrány és az olívaolaj, ezenkívül tengeri falatokkal, hússal és zöldségekkel körítik. Serpenyőben készítik sofritoalappal.
A cocido tipikus spanyol főételnek, a paella mellett Spanyolország másik reprezentatív nemzeti ételének számít, főleg a középső és északi területeken. Általában különböző húsokat, kolbászokat, zöldségeket és babot tartalmaz.
Népszerű szokás a tapas fogyasztása. Ezt általában este kilenc-tizenegy között, vacsora előtt fogyasztják, és mellé bort, sört vagy sherryt isznak. A tapas általában többféle, igen erősen ízesített tengeri falatokból, esetleg húsból és kolbászból áll. Madridban, Észak-Spanyolországban és Andalúzia néhány részén az éttermekben étvágygerjesztőként, fogpiszkálóra tűzve, ingyen kínálják.
Egy másik hagyományos spanyol szokás a churro fogyasztása desszertként. A ropogós édességet általában forró csokoládéba mártogatják (chocolate con churros).
A tortilla de patata, gyakran csak tortillának hívják, szintén igen elterjedt. Ez gyakorlatilag tojásból készült omlett sült paradicsommal. A gazpacho Andalúziából származik, de egész Spanyolországban találkozhatunk vele. Hidegen felszolgált leves, amelynek fontos összetevője a paradicsom, ezenkívül (elkészítési módjától függően) olívaolajat, fokhagymát, uborkát, erős paprikát, száraz kenyeret, ecetet tartalmazhat, de nincs két étterem vagy két település, ahol ugyanolyan gazpachót készítenek.

Az orosz konyha

A cári Oroszország a gasztronómiában – nem úgy, mint a harctereken – nem volt riválisa a császári Franciaországnak. Sőt: hogy mennyire túl tudta tenni magát a francia gasztronómia politikai feszültségeken, a háborús megpróbáltatásokon, arról árulkodik a Francia Nagy Konyha néhány receptje.

Pjotr Ivanovics Bagration herceg többször kitüntette magát a napóleoni háborúban, így azután meglepő, hogy nevét megörökítette egy francia borjúhúsos spárgaleves, a Potage Bagration, mely mi másra is emlékeztethetne, mint a borogyinói csatára, ahol a herceg az orosz csapatok balszárnyának élén állt ellen a Moszkva felé törő francia csapatoknak, s ahol halálos sebet kapott. Van-e vajon még egy nép, amely ínyencfogást nevez el – mert a borjúhúsos spárgaleves igazán annak számit –, ellenséges csapatok hadvezéréről? Azt hiszem, a francián kívül nincs. Vagy csupán arról van szó, hogy a gasztronómiai kapcsolatok tartósabbnak bizonyultak mint az átmeneti ellenségeskedések? Úgy látszik, igen. Így szerepel a Francia Nagy Konyhában az orosz család nevét viselő csirkesült, aPoulet a la Romanoff és a Romanoff dinasztiát a cári trónra segítő arisztokrata család nevét viselő marhasült, a Boeuf Stroganoff, amit a mai orosz konyha is a magáénak tekint.

Ha sok mindenben egyetértett a francia és az orosz gasztronómia, egyben vetélkedtek, s vetélkednek mindmáig: az előételek gazdagságában. Az orosz zakuszki nem kevésbé ismert és változatos, mint a francia hors d''oeurve varié, vagy az olasz antipasto. A finom előételek mellett francia ínyencek felfigyeltek olyan fogásokra, mint a szoljanka, a savanykás húsleves, a talán legoroszabb ételnek tekintett káposztás húsleves, a borscs, az ízletes töltött sült tészta, a pirozski, vagy a palacsintaféle blini.

Hétköznapokon az oroszok, akárcsak az angolok, reggelire táplálkoznak bőségesen: tojás, virsli, kása. Reggeli előtt nem szokatlan szto gram (egy deci) vodka leöblítése, amikor azonban ünnepi alkalmakkor sok fogást fogyasztanak, nem kínálnak aperitifet, hanem a fogások között hörpintenek fel egy-egy pohárkával, persze általában nem bort, hanem vodkát. Az ünnepi étkezés befejezése mindig konyak. Aki nem szokott hozzá, nehezen bírja ki végig, akkor is, ha az oroszokhoz hasonlóan az italhoz közben fekete kenyeret harapdál. Amiről eddig nem esett szó: sok az orosz étrendben a burgonya, a sokféle zöldség között a legkedveltebb az uborka és a káposzta, szeretik gyűjteni és fogyasztani frissen és tartósítva a gombák különböző fajtáit. Kedvelik a mártással ízesített húsokat, a palacsintákat és hasonló sült tésztákat - sósan és édesen. Szinte minden lakásban készen áll a teasűrítmény, amit forró vízzel hígítanak.

Az arab konyha

Az arab konyha sokban különbözik a magyartól. S ez tény, mindannak ellenére, hogy az ételek zömébõl talán csak a pirospaprika és a vegeta hiányzik, a vöröshagyma és a fokhagyma elmaradhatatlan része az arab szakácsmûvészetnek. Ami viszont a magyar konyhákból hiányzik, az olyan fûszerek, amelyek tévedhetetlenül arabbá teszik a harapnivalót.

Majd minden arab országban rikkancsok és kofák százai nyüzsgõ piacokon kínálják a firss gyümölcsöt és zöldséget, portékájukat ajánlgató kalmárok teremtik meg az igazi vásár hangulatát, ahol a gombostûtõl a páncéltörõig minden fellelhetõ. De nem lenne igazi arab vásár az olyan, ahol ne lenne jó néhány fûszerárus, aki hatalmas zsákokból kínálja a koriandert, a szerecsendiót, a jázmint, a zsályát, az õrölt csilit, és még ki tudja, mi minden mást, amirõl a magyar háziasszonyoknak talán fogalmuk sincs!

Aki kedveli a fûszeres és illatos ételeket, annak bizonyára ízlene az arab konyha. Fûszer minden mennyiségben és kombinációban! Ez talán a legjellemzöbb rá, az ételek zöme valóban nagyon fûszeres, mégis gondosan kiválogatják, hogy milyen ételbe melyik kerüljön. Még a feketekávé sem ússza meg ízesítés nélkül! Az erõs, túlédes feketébõl áthatóan árad a koriander kellemesen szúrós illata! Szó sincs azonban nagy bögrékben felszolgált adagokról, de még a hazai presszókban honos kávéscsészényirõl sem! Aprócska, a féldecistõl valamivel nagyobb üvegpohárban szolgálja fel a tulaj legkisebbik fia a félig zacc, félig (korom)fekete italt, amely rendszerint olyan erõs, hogy szinte mellbe vág, s ha mellette egy almaízû vízipipára is rágyújt az ember, könnyen megtörténhet, hogy egy ideig jobban esik ülnie, mint tovább botorkálnia.A nálunk is honos kebab ezekben az országokban a hot-dognak megfelelõ, bárhol kapható, kézbõl ehetõ azonnali éhségenyhítõ, bár a fûszerek itt is megteszik a magukét (az arab világ hõségében könnyen romlik minden, a kecskehús meg pláne!). Mivel a Korán tiltja a sertéshús fogyasztását, a muszlim országokban a kebab bárány-, kecske- vagy borjúhúsból készül. A baromfi sem tiltott, így az utcai árusok kormos grilljérõl gyakran kapható zsiványpecsenye módra sütött csirke- vagy borjúhús. S ha már a húsos ételeknél tartunk, mindenki figyelmébe ajánlom a kusarit (zöldséges rizottó csírákkal, kukoricával, pörkölt szójával és pirított vöröshagymával) és a koftát (fûszeres húsgombóc).

Ám ha a húst teljesen kihagyjuk az étlapról, akkor sem kell megijednünk, mert vegetariánus ételek olyan széles választéka kerül elénk, hogy talán meg sem tudjuk kóstolni mindet. Az olajban hirtelen sült, tésztába csomagolt zöldséges roládok például igazi ínyencségek, és biztonságosabbak, mint a húsos ételek, válogatni pedig van mibõl! Van dinsztelt káposztával töltött, van fõtt kukoricával, de még sárgarépával, sõt hússal töltött is.

Mindezen zöldséges gyorsételek közül a legtipikusabb talán a falafel, amely nem más, mint kirántott zöldségfasírt, jó adag friss zöldséggel körítve. Az egészet leöntik hummusszal, majd becsavarják egy száraz, kemencében sült tésztába (valami palacsintafélébe). A rekkenõ hõségben több mint frissítõ, és egy ideig elveszi az éhséget. A hummuszról csak annyit, hogy több fajta színben-ízben létezik, s amolyan tartármártás kinézetû öntet, amellyel kicsit zamatosabbá teszik az amúgy eléggé száraz zöldségfasírtot.

Aki ennél többet kíván, és miért is ne kívánna, annak azt ajánlom, vegye sorra az étlapon kínált ételeket. Csak éppen arra kell ügyelni, hova tér be az ember. Ami a pénztárcánkat illeti, hacsak nem egy exkluzív európai étteremben akar valaki ebédelni, vagy az Intercontinental Szállóban, nem kell aggódnia. Az árak sokkal alacsonyabbak, mint idehaza. Van azonban egy aranyszabály: az árban elõre meg kell egyezni a tulajjal vagy a pincérrel, különben megjárhatjuk. Az arab üzletelés szabályai szigorúak, így nekünk is szigorúan kell alkudoznunk és egyezkednünk. Amiben azonban egyszer megegyeztek, az érvényes (a legtöbb arab országban ez is aranyszabály).

Figyelem: nem ritka a pikáns étel, s a nagyon csípõs csiliszósz sehol sem hiányzik az asztalról. Maga a csípõs szó másként értelmezendõ az arab éttermekben (úgy is fordíthatnánk: pokolian égetõ), így ismét mértékletességre intenék mindenkit, aki netán a csilivel akarna próbálkozni. És legyünk óvatosak, amikor az éttermek és ételek közül válogatunk. A hõségben könnyebben romlik minden, nem árt az elõvigyázatosság, s egy kupica kisüsti étkezés elõtt és után – dezinfikálja és rendbehozza a gyomrot.

A kínai konyha

. Egységes kínai konyha valójában nem létezik, az ország óriási területe és sokszínű nemzetiségi megoszlása miatt igen változatos és helyenként jelentősen eltérő módszereket, étkeket találunk.

Kínán belül 8 nagyobb regionális konyhát szokás megkülönböztetni:

Anhui konyhája (Anhuj)

Guangdong konyhája (Kuangtung, Kanton)

Fujian konyhája (Fucsien)

Hunan konyhája (Hunan)

Jiangsu konyhája (Csiangszu)

Shandong konyhája (Santung)

Sechuan konyhája (Szöcsuan, Szecsuan)

Zhejiang konyhája (Csöcsiang)

Az étkezés Kínában tradicionálisan két fontos összetevőből áll: szénhidrátból (ez többnyire rizs, vagy tészta) illetve az ezt kísérő és kiegészítő egyéb fogásokból (húsok,zöldségek, halak, töltött tészták és tofu). Főfogás abban az értelemben, mint nálunk nincsen. A leves nem feltétlenül előétel, sokszor az étkezés végén vagy vége felé hozzák ki. A rizs illetve az ebből készült tészta Dél-Kína alapvető élelmiszere, de az északi régióban inkább a búzából készült tészta dominál. A világon a császárság kora óta készített pekingi kacsát tartják Kína nemzeti eledelének.

Evőeszközök: Kínában hagyományosan evőpálcikát használnak a szilárd ételek fogyasztásához, ezért ezeket általában apró falatokra (kockákra, csíkokra) vágva tálalják. A kínai kultúrában nem terjedt el a villa és kés használata az asztalnál. A leveseket lapos, széles, jellemzően porcelán kanállal eszik, kicsi porcelán csészékből. A rizst vagy tésztát szintén csészéből fogyasztják. A rizst általában ragadósra főzik, így pálcikával is könnyen fogyasztható.

Egyes legendák szerint a pálcikák használatát Konfuciusz mester vezette be Kínába. Ekkor az országban heves harcok dúltak, és Konfuciusz, mint bölcs gondolkodó arra a megállapításra jutott, hogy "márpedig az erőszakot száműzni kell az asztaltól". Így került le az evőpalettáról a mindenféle szúró- és vágóeszközök használata.

Konyhai eszközök: A kínai szakács a darabolás és aprítás elvégzéséhez bárdot használ, ennek élével darabol, fokával és lapjával puhít és morzsol. Az apróbb csontokat nem veszik ki a húsból, hanem egyszerűen csonttal együtt darabolják a húst a bárddal (például a csirkét). Az univerzális főzőedény a wok, melyben sütni, főzni, párolni egyaránt lehet. Halak, zöldségek és töltött tészták gőzben történő párolásához használnak bambuszedényeket, melyeket egy wokba egymásra helyezve egyszerre többféle étel is gőzölhető, alájuk kevés levest vagy vizet öntenek. A rizst manapság már jellemzően elektromos rizsfőző készülékben készítik.

Tálalás: Kínában hagyományosan külön csészében kapja mindenki a rizst vagy tésztát (sokszor csak az étkezés végén), illetve egy másik csészét kis kanállal a leveshez. A többi fogást az asztal közepén helyezik el, ezekből mindenki vehet a pálcikájával és azt eheti a rizs mellé, vagy magában. Az éttermekben az ötfős és annál nagyobb asztalok a legtöbbször kerek alakúak, közepén sokszor forgatható tálcával, hogy mindenki könnyen elérhesse és maga felé fordíthassa azt az ételt amelyből venni szeretne. Általában mindenki előtt van egy kisebb lapos tányér is az asztalon, ahová a középről kiemelt falatokat lehet helyezni, de ide kerülnek a csontok, vagy például a rák páncélja is. Ezeket a tányérokat egyes éttermekben egy étkezés alatt többször is cserélik attól függően, mennyi hulladék gyűlt össze rajtuk. A halat sokszor egészben párolva teszik az asztalra és nem darabolják apróra. A puhára párolt halból könnyedén vehetők ki kisebb falatok a pálcikával.

Általános szabály, hogy legalább eggyel több fajta fogást kell rendelni, mint ahányan az asztalt körbeülik (a rizst nem számítva). Az éttermekben a fogásokat nem egyszerre hozzák ki, hanem amint elkészülnek, folyamatosan hozzák. Általában az a jó, ha marad valami az asztalon, amennyiben minden elfogy, illik még rendelni.

A Hot pot éttermekben az asztal közepén egy fazék van, amiben a levest gázláng vagy parázs tartja forrásban, és ebbe a folyamatosan rotyogó lébe teszik bele a nyers és előfőzött alapanyagokat.

A japán konyha

Egy átlagos japán családban a férj és a gyerekek reggel 7 és 8 között elindulnak munkába ill. iskolába, a feleség viszont általában az első gyerek születése után többet nem megy vissza dolgozni. A férj és az iskolás gyerekek bent ebédelnek, vagy a menzán vagy az otthonról hozott o-bentót. Este van a főétkezés, a háziasszony mindig főz vacsorát. A férj sokszor csak elég későn jön haza, a feleségnek meg kell várnia.

A hagyományos japán reggeli nélkülözhetetlen kellékei a miso leves, savanyúság és a rizs. Ezen kívül még lehet sült vagy szárított hal, párolt zöldség féle, tojásrántotta és sok egyéb. Elég nagy macera mindezt elkészíteni kora reggelre szegény háziasszonynak. Nagy segítség pl. hogy a rizsfőzőt be lehet programozni, hogy reggel főzze meg a rizst frissen. Nagyon sokan manapság már szendvicset esznek reggelire és kávát isznak. Felvágottból amúgy nincs nagy választék. Van sonka, sonka, sonka .... Persze van azért pár egyéb dolog is de tényleg nem sok. A kenyér pedig az amerikai vatta típusú (olyasmi mint a pesti tartós kenyér csak még sokkal vattaszerűbb), bár újabban egyre több a francia pékség, ahol igazi jó kenyereket is lehet kapni jó drágán. Meg kell jegyezni, hogy a volt főnököm ottlétünk alatt töltött 2 hónapot Lengyelországban és azóta szendvicset reggelizik Japánban is, pedig addig szegény felesége minden reggel főzte a rizst.

Ha otthonról visz az ember ebédet, akkor ez általában egy csinos és praktikus kis dobozba szépen elrendezett rizs, savanyúság és lehetőleg 4-5 féle ételből egy kevés: sült hal, rántotta, rántott vagy párolt zöldség, majonézes tésztasaláta, rántott rák, sült húspogácsa, vagy ami eszükbe jut. Ilyen kis készleteket lehet kapni a szupermarketben is, de ebédidőben az utcán, munkahelyen, vonaton is árulják. Nagyon gusztusosak, finomak és nem drágák: 400-1500 yen (1 yen kb. 2 forint, de az átlagfizetés 350 000 yen.)

A munkahelyi menzát általában támogatja a cég, így ott elég olcsón lehet enni, de nagyon sok kis étterem, étkezde van egész Japánban mindenhol, ahol szintén viszonylag olcsón lehet ebédelni. A menzán egy menü 400-500 yen, étteremben 800-1500 yen. Mit lehet ezért kapni?

Az egyik változat: miso leves, rizs és valami húsféle: hal, csirke, marha, sertés vagy kínai módra elkészítve, vagy kirántva valamilyen formában. Érdekes, hogy ebbe a kategóriába tartozott az is, amikor húsféle gyanánt két panírozott korongot adtak, az egyik rákból készült, de a másik curryvel ízesített krumplipüré volt. Ehhez általában salátát is adtak, ami viszont szinte kizárólag vékonyra gyalult fiatal, nyers fejes saláta volt valamilyen öntettel. Néha viszont ebbe még kevernek más zöldeket is pl. jégcsapretek csírát.

A másik fő ételcsoport a tésztafélék, három fő típusa van. Az udon, ami frissen készült kb. 5mm átmérőjű búzalisztből és vízből gyúrt puha tészta. A rámen, ami kínai eredetű tojásos spagettiszerű tészta (a kínai instant levesek tésztája is ilyen) és a soba ami viszont különféle más gabonalisztekből, pl. hajdinából, készült szintén spagettiszerű tészta.

Az udonból és a rámenből egytálétel leveseket készítenek. Kb. 1 liter ízesített leves tele tésztával és mutatóba 3-4 egyéb: rákból vagy halból készült rúdból egy kis szelet, valamilyen zöldség, falatnyi hús, sült tofu, rántott rák, tengeri herkentyűk. Ha mi otthon csináltunk ilyet, mindig sokkal több ilyen egyebet raktunk bele.

A sobá-t viszont megfőzve, kihűtve(!!) norival megszórva wasabival ízesített dashiból és szójaszószból készült szószba mártogatva eszik.

A tészta evéshez hozzá tartozik, hogy férfiaknak szürcsölve illik enni, ha nem szürcsölök, azt hiszi a vendéglős vagy a háziasszony, hogy nem ízlik.

Külön kategória a currys rizs, van aki minden másnap azt eszik, pedig azt nem sokat variálják, mindig pont ugyanolyan.

Este otthon vacsorára egyfelől ugyanezeket főzik, de persze előfordul más is. Erről nincs annyira beható információnk, főleg hallomásból tudjuk, illetve néha hozott kóstolót a szomszédasszony (pl. a currys rizsből). Ilyen recepteket majd fogok írni.

Az igazi jó étkezéshez kell valamilyen leves (legtöbbször miso), rizs (ezt is lehet azért kicsit variálni) és több kisebb változatos fogás. A változatosságot itt az alapanyagokra is kell érteni (zöldség is legyen, hal is, hús is) és az elkészítési módra is (legyen olajban sült, grillezett, párolt, főtt, ecetben érlelt is).

Tálalás, szokások

A japán tálalás szépségéről szinte mindenki hallott már. Ez ügyben kicsit csalódtam. Persze az elegáns drága étteremben minden fantasztikusan gyönyörű, de a menza azért más. De kétségtelenül igaz, hogy kis apróságokra azért figyelnek, és ettől még a menzán is néha szebb a tálalás.

Elsőként sokat számít az edény. Mivel sok kis csipegetnivaló van, sok kisebb-nagyobb különféle tálkát kap az ember. Ezek változatos formájúak színűek és tényleg gyönyörűek, egy háziasszony rengetegfélét tart otthon és étteremben is nagyon szépek láthatóak. Vannak aztán a rekeszekre osztott, festett lakkozott fa dobozok is, amik ugyancsak szépek. Ma már a legtöbb ilyet műanyaggal helyettesítik, de külsőre nehéz megkülönböztetni.

Másrészt sokat lehet lendíteni a kinézeten azzal, ha a zöldséget szép egyenletesre vágjuk, vagy valamilyen érdekes formájúra. A tányérra pedig szépen elrendezve tesszük. Ezzel a hétköznapi szép tálalás ki is merült.

A fogásoknak általában nincs sorrendjük, a háziasszony egyszerre mindent kitesz az asztalra, és mindenki tetszés szerint csipeget a fogásokból. Ennek kétségtelenül vannak előnyei, elsősorban a háziasszony számára. De hátrányai is, mert bizony van, ami túl hamar kihűl. Nekünk nagyon meggyűlt a bajunk ezzel a szokással. Ugyanis amikor a feleségem főzőtanfolyamot tartott és megtanította őket a gulyásleves és a palacsinta készítésére, nem sikerült meggyőzi őket, hogy jobb lenne előbb befejezni a leves evését, és csak utána enni a palacsintát.

Ez a főzőtanfolyam dolog egészen ötletes egyébként. Az otthon unatkozó háziasszonyok nagyon nyitottak a nemzetközi konyhára, és szívesen tanulnak új ételeket főzni. 8-10 fős baráti társaságok szereznek egy külföldit, aki megtanítja őket néhány új kaja főzésére. A helyszín lehet valamelyikük otthona, vagy egy közösségi ház, ahol ingyen ki lehet bérelni egy óriási konyhát ilyen célokra. A tanár megveszi a hozzávalókat, útmutatásával közösen megfőzik a kaját és megeszik. A költségekhez mindenki hozzájárul, néha még honoráriumot is fizetnek. Mi is tartottunk több ilyet, a magyar kaják szinte mind ízlettek nekik, egyedül az édesen készített rizst nem bírták: gyümölcsrizst, rizsfelfújtat. Otthon aztán főztek a férjeknek is, nem mindig sikeresen. Volt aki a borsólevesből csak a vízre meg a borsóra emlékezett. (Csak megjegyzem, hogy egy amerikai nő pizzát készített nekik.) Ha volna igény és valaki megszervezi én esetleg tartanék ilyet japán kajákból.

Étterem rengeteg van és mint említettem általában nem drágák. Érdekes viszont, hogy nagyon szakosodtak. Az egyik étteremben csak tésztás leves, a másikban csak sushi, a harmadikban, csak tenpura vagy rántott sertéscomb. Külön étterme van természetesen a currys rizsnek is. Ez nekünk okozott néha problémát. Mi van ha én sushit szeretnék enni, de a feleségem tenpurát? Ezt a problémát próbálják áthidalni az úgynevezett family restaurant-ok. Itt többféle dolog van, viszont kicsi a választék. Van mondjuk steak menü, meg udon leves, meg sushi menü, vagy egyféle spagetti. Vannak ennek gyorséttermesített formái is, ahol hasonló dolgokat lehet pultnál ülve enni.

Nem írtam még arról, hogy mit isznak. Elsősorban teát. Ennek több féle változata van. Zöld tea melegen (ocha), hidegen, kínai fekete tea hidegen (kócha) angol tea (afternoon tea) hidegen, árpa tea hidegen (mugi cha, ezt nagyon nem szerettem). Mindegyik keserűen és ízesítés nélkül. Egyedül az angol teát isszák néha tejjel, de hidegen. Ezeket isszák az esetek 99 százalékában. Ezen kívül isznak jeges vizet (de szódát vagy ásványvizet nem), narancslét, kávét. Lényegében semmi édeset nem isznak. Nekem a meleg zöld tea a kedvencem, de a hideg fekete teát is megszoktam.

Alkohol vonalon 1. sör (bíru), 2. sör, 3. whisky, 4. szaké (rizsbor), 4. sör ...10. bor, de feljövőben van. Este szinte minden férfi iszik sört, szakét inkább csak jeles alkalmakkor. Ünneplés alkalmával, viszont a nők is nagyon tudják inni a sört. Az a pletyka pedig igaz, hogy a japánok nem nagyon bírják az alkoholt, hamar kitör a jókedvük. Egyébként az alkoholon 100 százalékos ÁFA van, a sör is jó drága, nem is beszélve a borról. Egy doboz sör 160 yen (=480 Ft) körül van.

Végezetül még egy számunkra nehezen megszokható dolog. Nem használnak papírszalvétát. Az előkelőbb éttermekben vizes kis törülközőt adnak, de kisebb éttermekben, menzán semmit. Vendégségben is maximum papírzsebkendőt kaptunk.

Alapanyagok

Mielőtt főzünk, be kell vásárolni. A japán háziasszonyok fele részben szupermarketekben vásárolnak, fele részben hagyományos kis családi boltokban. Érdekes, hogy pl. Tokyoban sok nagy áruház élelmiszer részlege nem önkiszolgáló szupermarket, hanem sok kis külön pult.

A szupermarketek olyanok, mint a világ más részein, bár itt talán még több félkész és kész étel kapható. Szinte mindent lehet porban, konzervben, instant, mirelit kapni. Így aztán sokan már nem is tudják, hogyan kell készíteni ezeket. Viszont lehet kapni frissen sütött kész ételeket is, ami nagyon kellemes. Remek szokás, hogy zárórához közeledve a hamar romló dolgokat akár féláron is odaadják. Sok finom halat, húst és készételt sikerült így vennünk. Az első kanji, amit megtanultam, azt jelenti fél (50%).

A hagyományos családi boltok, zöldségesek, húsboltok egy része nem túl bizalomgerjesztő, néha igencsak koszosak és büdösek tudnak lenni, de a legtöbbhöz ragaszkodnak a törzsvevők. Bár általában kicsit drágábbak, igyekeznek a legjobb árut tartani, a vevőket név szerint üdvözlik. Bizonyos típusú árukból állítólag ilyen helyeken lehet a legjobbat kapni.

Ahol mi laktunk, ott a mi értelmezéseink szerinti piac nem volt, viszont voltak diszkont zöldségesek: egy nagy raktárban ládákból kellett válogatni.

Mi legfőképp a szupermarketekben és a diszkont zöldségeseknél vásároltunk. Eleinte nagy nehézségek árán. Egyrészt ugye mindenre csak japánul van ráírva, hogy mi az. Ha a csomagolás átlátszó, még van esélye az embernek, bár pl. nylon zacskóban nem is olyan könnyű megkülönböztetni a sót meg a cukrot. De ha egy zárt dobozról van szó, akkor nincs sok esély. Nem is beszélve arról, ha a dobozban egy teljesen ismeretlen dolog van. Az sem könnyű, ha a szakácskönyvből kinézem pl. hogy dashi kell, akkor mit keressek.

Rengeteg számomra ismeretlen dolgot árultak, és ezek jó részét 2 év alatt sem sikerült megismernem. Van viszont jópár dolog, amit megszerettünk, de itthon lehetetlen hozzájutni. Pl. ehető krizantém levél, vagy umeboshi (ecetes szilva, shiso levéllel ízesítve).

A thai konyha

A legegészségesebb, legváltozatosabb, legízletesebb és egyidejűleg a legkevésbé időigényes. Mindezen tulajdonságokkal csak egy konyha rendelkezhet a világon egyszerre, ez pedig a thai konyha.
Thaiföld lakosai nagyon társaságkedvelő emberek, éppen ezért szeretnek társaságban enni. Az ennivaló olyan nekik, mint egy mindennapi rituál, amely mellett találkozik az egész család és az ismerősök és együtt élvezik az ínyenc eledeleket. Mivel Thaiföld gazdag kultúrával rendelkező ország, a helyi emberek evés közben is betartanak bizonyos íratlan szabályokat és szokásokat. A finomságok olyan egészségesek, hogy hízni tőlük lehetetlen.

A thai konyha jellemzői

Hagyományos thai eledel természetesen a rizs, de vigyázat, Thaiföldön sok fajtája ismert. A legáltalánosabb fajta az ún. khao rizs, amely a legkönnyebben megvásárolható és a legolcsóbb is. A khao rizsnek is sokfajtája létezik és sokfajtaképpen is el lehet készíteni. Elterjedt a ragadós rizs is. Néhány speciális étel elkészítéséhez használják. Ha tényleg meg szeretné kóstolni és kipróbálni a thai konyhát mindennel ami hozzá tartozik, akkor ne hagyja ki az ún. khao hawm máli rizst, vagyis a jázmin rizst. Ez a termés a legjobb minőségű rizs és gyönyörű illatával vonzz minden ízlelőbimbót. Íze kicsit édesebb, de annál izgalmasabb.

A thai konyha főleg az erős és fűszeres ízeiről ismert. A legtöbbet használt alapanyag a chilli, fokhagyma és a kari fűszer. Találkozhat itt kókusztejjel, mogyoróval és a legkülönfélébb, mindig friss fűszerekkel, gyógynövényekkel. Húsfélékből nagyon kedvelt a disznóhús, szárnyasok és elsősorban a halhús és más tengergyümölcsei. A helyi konyha specialitásai közé tartozik például a krevett leves, disznóhús karival és padlizsánnal, rizstészta hússal vagy hallal és természetesen a kevert zöldség a tipikus Wok serpenyőben készítve.

A főételhez majdnem mindig adnak friss zöldségsalátát, néha hússal együtt. Ízesítheti citromos öntetekkel. Mivel ízbelileg nagyon igényes eledelek, ezért ajánlott friss gyümölccsel (papaya, tangerine, kókusz) vagy zöldségdarabokkal (padlizsán, taro, saláta) befejezni az evést. Szomját oltahtja valamelyik friss gyümölcslével, a helyi kávéval vagy thai sörrel.

A teríték szabályai

A thaiföldi lakosok nagy hangsúlyt fektetnek az atikára evés közben. Vigyázzon a villa helyes tartására – mindig bal kézben. A jobb kéz piszkos, az intim testrészek mosásához használják a szükségletek elvégzése után, csak kanalat lehet benne tartani. Általában az összes fogást egyszerre tálalják fel nagyobb tányérokban és mindenki közösen vesz ki onnan annyit és azt, amire gusztusok és szükségük van. Villán kívül használhatja a hagyományos pálcákat is, de ez egy kis gyakorlást és ügyességet igényel.

A skandináv népek konyhája

Táplálkozásuk nagyban eltér a közép-európai szokásoktól, egészen más hagyományokra épül, meglehetősen mások az éghajlati viszonyok. Rövid a vegetációs idő, sok általunk fogyasztott zöldség és gyümölcs ezen országok területén nem terem meg. Ezzel együtt sokféle élelmiszer-nyersanyag található. A svédek jó gabonatermő területekkel rendelkeznek, Dániában is fejlett a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés. A környező tengerek, folyók, tavak is sok és sokféle nyersanyagot szolgáltatnak. Nem szűkölködnek gyümölcsben és zöldségben sem, de főleg importból beszerzik be.

Dániában az egyik jellemző étel a "Smorrebrod". A dánok szerényen vajaskenyérnek nevezik, ez azonban annál jóval több. Felhasználnak hozzá rozskenyeret, félbarna kenyeret, fehérkenyeret, fekete parasztkenyeret. A fehér kenyérre rák és kagylóféléket és bizonyos fajta sajtokat tesznek, a rozskenyérre és a félbarna kenyérre húsokat, szárnyasokat, halat tálalnak, míg a fekete kenyeret vajjal megkenve saláták, lágy sajtok alá teszik. A kenyérszeleteket különféle ízesített, fűszeres vajakkal kenik meg. Nagyon sokféle a felhasznált nyersanyag, így a smorrebrod igen változatos. Baráti társaságban, elegáns vendéglőben egyaránt fogyasztják, de az is természetes, hogy sétálás közben vagy egy büfében a hazaiból eszegetnek. Az étkezéseket sör vagy a hideg tej kíséri, ez szinte minden étkezésnél megszokott.

A dánok reggelire sokfélét tesznek az asztalra. Felvágottakat, kiváló minőségű vajat, joghurtokat, többféle kenyeret, péksüteményt, teát, kávét, tejet, de sokan fogyasztanak kásaféléket, müzliket, és gyümölcsöt is.

Elterjedt szokás a napközbeni étkezés, délelőtt és délután is teát, kávét, péksüteményeket fogyasztanak, ez iskolában, munkahelyen egyaránt természetes. Ebédre, vacsorára kiadós sülteket esznek, kedveltek a testes marhahúsok, a sertés és vadhúsok. Köretként általában többféle zöldséget, főtt vagy sült burgonyát és a húsokhoz gyakran többféle mártást adnak.

Levest ritkán fogyasztanak, az étkezéseket inkább előétellel kezdik. Ezek az előételek rendszerint hideg halak, főzve, pácolva, fűszeres hagymás lében, vagy kagylók, rákok, hideg pástétomok. Desszertként pudingokat, krémeket, fagylaltokat fogyasztanak. Süteményeik kelt vagy leveles tésztából készülnek, vaníliakrémmel, gyümölcsökkel, tejszínnel.

Az étkezések zárófogása rendszerint a jó minőségű dán sajtokból kerül ki, a sajtokhoz gyümölcsöt is adnak az asztalra. Az étkezés után kávét vagy teát fogyasztanak, a kávéhoz tejet vagy tejszínt adnak.

Svédországban jellegzetes étkezési forma a "smörgasbord", amit svédasztalnak szokás fordítani. Az éttermekben egy megfelelő méretű asztalra kiteszik a teljes választékot. A vendég egy meghatározott összeg kifizetése mellett annyit és annyiszor vehet, amennyit akar. A smörgasbordon hideg, meleg ételek sokasága várja a vendégeket, köztük halak, rákok, kagylók, különféle húsok, desszertek, gyümölcsök.

Természetesen ez nem az otthoni hétköznapok ebédje, vacsorája, otthon ezeket csak ünnepi alkalomra készítik. Leveseik a savanykás ízű káposztaleves, a különféle hallevesek, pl. heringleves, lazacleves, dévérleves, de egyéb érdekes leveseket is készítenek: barnahabos kolbászleves, kelbimbóleves, hideg krumplileves, hideg rénszarvas leves kaviárral stb.

A húsokból használnak a sertéstől a rénszarvasig sokfélét, többek között fajdot, jávorszarvast, medvét, őzet, nyulat. Ezekből fasírtot, húsgombócokat, párolt és sült ételeket készítenek, csak rénszarvashúsból több száz receptjük van. Néhány húsételük: jávorszarvasmáj mustármártásban, medvesült, sült csirke gombával és zöldborsóval, fajdkakas ribizlizselével, rénszarvas vagdalt.

A halételek felsorolása reménytelen vállalkozás lenne, néhány halfajtát említek, amelyekből többszáz féle ételt készítenek: vörös pisztráng, lazac, hering, angolna, vándormuréna, sügér, csuka és még a tengeri halak. Néhány érdekes zöldségétel: hagymapástétom, sült fehérrépa, tejszínes sültkrumpli póréhagymával.

A bogyós gyümölcsökből a rövid nyári időszakban megterem egypár fajta: vörösáfonya, törpemálna, földiszeder, fekete áfonya. Sok, gyümölccsel készült desszertjük van, ezekből egy pár jellemző: áfonyakrém, áfonyás és málnás pite, kuglóf törpemálnával, alma vörösáfonyadzsemmel, karamellás körte, rebarbara pástétom, túrótorta.

A skandináv népek konyháiban sok a közös vonás, a norvégok ugyanúgy kedvelik a szendvicseket, mint a dánok. A norvégok halfogyasztása kiemelkedik még az egyébként sok halat fogyasztó skandináv népek közül is. A halászat Norvégiában ma is nemzeti foglalkozásnak számít, ebből következik, hogy sok friss halat fogyasztanak. A máshol drága, különleges halfélék a norvég konyha megszokott napi fogásai közé tartoznak.

Van egy érdekes halételük, amit a sok friss hal mellett ínyencségként tartanak számon, Rakrret a neve, és üvegedényben két három hónapig érlelik, ez alatt különleges ízt és "illatot" kap. Aki először találkozik vele, nem biztos, hogy gusztusa támad rá. A húsok közül sok a fagyasztott, sózott, füstölt marha- és sertéshús.

Finnországban - dacára a nálunk köztudatban élő finnugor rokonságnak - nyoma sincs a magyaros ízlésnek, egyértelműen a skandináv szokások és ízlés a meghatározó. Helsinkiben és a többi finn város éttermeiben ugyanúgy megtalálható a smörgasbord, mint Stockholmban.

Egyedülállóan finomak pácolt heringkészítményeik. A halak mellett a finnek sok húst fogyasztanak. Nagy kultusza van a jávorszarvas, a rénszarvas húsának, csemegének számít a medvetalp, a füstölt, pácolt medvesonka, de fogyasztanak ürüt, marhát és sertéshúst is.

A hideg éghajlat miatt télen nagy a szervezet energiaigénye, ilyenkor szívesen fogyasztanak zsíros húsokból készült ételeket. Kenyeret főleg árpából és rozsból készítik. Lappföldön készítenek árpalisztből rénszarvas vérrel főzött kását is. Köretként burgonyát, gyakran főtt burgonyát adnak, zöldségkínálatuk szegényes. Náluk is megterem a vörösáfonya, az eper, a málna, a szeder. Az étkezések végén nem esznek desszerteket, süteményeket.

Étkezés előtt egy borókaillatú pálinkát vagy rozspálinkát fogyasztanak. Az étkezésekhez sört, friss vagy aludttejet isznak . Finnországban a szeszfogyasztás korlátozva van, mindenki csak italkönyvre válthatja ki a megszabott fejadagot.

A mexikói konyha

Mexikó minden államában más és más a specialitás, de az egész országra jellemző, hogy nagyon sok tengeri állatból készült ételt fogyasztanak. Ételek jellegzetes ízét elsősorban a speciális fűszerek adják. Az ország első a paprikafogyasztásban, és kb. húszféle borsot használnak. Jellemzően nagyon csípősen főznek. Tipikusan mexikói növény a jalaepena paprika, amihez ma már nálunk is hozzá lehet jutni.

Tradicionális ételeikhez három alapanyagot nagyon gyakran használnak, ezekből legalább egy megtalálható minden ételükben: tortilla, bab, chili.
Konyhájuk, ízlésük kicsit hasonlít a magyar konyhához. Amellett, hogy nagyon sok paprikát használnak, szinte mindenhez tortilla, a helyi kenyérféleség dukál. A tortillának nagyon sokféle változata létezik. Készülhet kukoricalisztből vagy búzalisztből, süthetik olajban, de sütőben is. Ételeik egyszerűek. A legnépszerűbb előételek a tortilla, a nachos, a guacemola, a chimichanga, a quesadillas. Ezeket szívesen ízesítik salsa szósszal. Mexikó a mártások országa, szinte minden étel mellé kínálnak ilyet.
Az ország egyik fő tápláléka a kukorica, és az ebből készült ételek. A tortillát különböző módon eszik. Az egyik változat a tacos. Ebben az esetben a tortillát és a töltelékeket külön-külön tálalják, és mindenki maga tölti meg a lepényét. Egy másik jellemző étel a quesadilla, ami főleg sajtot tartalmazó étel. Két tortilla lap közé teszik a tölteléket, majd az egészet megsütik.
Nagyon finom étel a pastes. A rétesre emléketető tésztaféle sós és édes változatba is készül, húsos, vagy almás, ananászos töltelékkel.
A főételekhez csak néhány húsfélét használnak. Népszerűek a gulyásszerű ételek, a sült marhahús (jellemzően babbal). A sütéshez nem használnak zsírt, kizárólag növényekből sajtolt olajat.
Az különlegességek kedvelői ne hagyják ki a tamalest, ami kicsi, gőzölt kukoricalepény banánlevélbe göngyölve.
A főzelékek és a levesek nem túl kedvelt ételek az országban.
Mexikóban kedvelik az édességeket. Nagyon népszerűek a fagylalt hozzáadásával készített desszertek, de a gyümölcsös és pudinggal készített finomságok is.

Az ország jellegzetes, és ismer itala a tequila. E nálunk is népszerű ital az agave kaktuszból készül. Ezt a nagyon erős italt hazájában üdítővel, frissítővel hígítva isszák.

Az indiai konyha

A legtöbb Indiába látogató turistát kellemes meglepetésként éri a kiválóbbnál-kiválóbb ételek hatalmas választéka, de különösen az, hogy ezeknek az ételeknek a zöme egyáltalán nem hasonlít az Indián kívül elterjedt különböző currys készítményekhez. Ha az ember végigutazik Indián az ételeknek körülbelül olyan változatosságával találkozik, mintha Európát járta volna be. Az ételekben északról dél felé haladva jelentős regionális eltérés figyelhető meg. Északon, ahol jelentős a mughal konyha befolyása, főként húst esznek. A hangsúly elsősorban a fűszerezésen, nem pedig a csilin van. Északon kevesebb rizst, inkább gabonát és kenyeret fogyasztanak. Ahogy haladunk délnek egyre több rizst, zöldséges ételt esznek, akarik (szószok) egyre csípősebbek, néha rendkívül erősek.

Az indiai konyha sokszínűsége ellenére nem sok szakácskönyv forog kézen, ugyanis akárcsak a védikus tanítások, az indiai receptek is szájhagyomány útján terjedtek, az ismereteket a háziasszonyok generációkról generációkra szóban adták tovább, a szakácsok memorizálták az ételek elkészítését, és a konyhai fortélyokat, titkokat szigorúan megőrizték. Ez a fő oka annak, hogy az indiai szakácsművészet - bár évszázadok során állandóan finomodott - kevésbé ismert, mint a francia vagy a kínai.

Az indiai étkezés végtelenül változatos, minden egyes régiónak megvan a specialitása, a maga sajátos arculata. Az egyes tájegységekre jellemző különös ízeket a frissen őrölt és/vagy az egész fűszerek különböző kombinációi adják meg. Valamennyi étel univerzális tartozéka a rizs, nélküle főétkezés szinte elképzelhetetlen. Az asztalra kerülő zöldségételek összetétele évszakról-évszakra, tájegységről-tájegységre változik, az ételek között legtöbbször megtalálható a hüvelyes dál, és valamilyen hűsítő hatású, emésztést segítő joghurtkészítmény. A főmenük sokfélesége mellett szinte mindenütt kaphatók remek harapnivaló snackek, rágcsálnivaló pirított magvak, s utánozhatatlan ízű, kalóriadús édességek.

Dél-Indiában a fő fogás a különböző karis zöldségekkel tálalt főtt rizs, mellékfogásként kókuszdió csatni és pácolt savanyúság dukál. Zöldségből készült specialitásuk a szambár és a pacsadi. A dél-indiai konyha három - dosza, idli és vadá - snackjérol nevezetes és teázás helyett szívesen kávéznak.

Észak-India konyhájára erős befolyással voltak a nagy ínyenceknek tartott mughalok. (A helytelenül mogulokként emlegetett mongol eredetű muszlim Mughal-dinasztia a 16-18. században uralkodott Indiában.) Az ind szakácsművészet sohasem virágzott annyira, mint uralkodásuk idején. A mai Laknau körzetében élők legismertebb csemegéi, a sokféle húsétel mellett az éretlen banánból készített golyók paradicsomos szaftban valamint a fekete köménnyel fűszerezett gombás indiai házi sajt keverékek. Az északiak elsősorban tejszínnel, tejföllel és ghível főznek-sütnek, s a rendszerint húst tartalmazó ételeik elkészítéséhez sokféle fűszert, gyógynövényt, magvakat és gyümölcsöt használnak. A birijáni (sült rizs, sáfrányos, zöldséges marinált bárányhús), a puláv (a birijánihoz hasonló, de rendszerint vegetáriánus fogás) mellé különféle kebabokat adnak. A töltött szamosza és panírozott pakora ugyancsak az északiak specialitása. Észak-Indiában a vegetáriánusok két fo étele a bádzsi és a barta.

Nyugat-India konyhája szintén különleges. Maharasztra vegetáriánus konyhájának (mely a rizst és a búzát egyaránt variálja) jellegzetességei a viszonylag enyhén fűszerezett hüvelyes ételek, a dálok, melyek mellé különféle édes és savanyú fogásokat szervíroznak. Bombayban meglehetősen bizarr ízű édes zöldségeket és dálokat főznek. A párszik kedvelt étele a dhán szak, a "nyitott szájú" kaviáros rizs, és a Bombayi kacsának nevezett csípős halkari.

Kelet-India remek halételeiről ismert, egyik leghíresebb karijuk a malái kari, amit rákból és kókuszdióból készítenek. De a bengáliak elsősorban édességeikkel járultak hozzá az indiai konyha hírnevéhez. Az édesített joghurtból és túróból készült édességek közül nevezetesebbek a szandés, raszagula, raszmalái, guláb dzsamun. S mivel a bengáliak a kínaiakhoz hasonlóan nem szívesen dobják ki a lehámozott, még hasznosítható héjakat, így lett egyik kedvencük a fűszeres, csilis, ropogósra sült tök- vagy sütőtökhéj darabokból készült étel.

Az afrikai kontinens konyhája

Az afrikai konyhaművészet a vele született hagyományokat őrzi, de ugyanakkor az európai és az ázsiai konyhaművészet is hatással van rá.

Hagyományos

Hagyományosan, ahogyan majdnem minden kultúrában, az afrikai ételekhez is a helyben megtalálható gyümölcsöket, gabonát, zöldségeket, a tej- és a hústermékeket használják fel. Afrika néhány részén a hagyományos étrendben a tej, az aludttej és a savók dominálnak. A trópusi Afrika nagy részén ritka a tehéntej és így helyben nem tudják megtermelni (a különböző vírusoknak köszönhetően, amelyek hatással vannak az állatállományra). Ennek ellenére mégis elég sok (sokszor lényeges) különbséget fedezhetünk fel az étkezési és az italfogyasztási szokásokban Afrika különböző területein. Viszonylag könnyen észre lehet venni, hogy az adott étel kelet-afrikai, észak-afrikai, nyugat-afrikai, dél-afrikai vagy közép-afrikai főzési technikával készült-e.

Afrikai háztartás, zöldségek

A hagyományos zöldségek nagyon fontos szerepet játszanak a táplálkozásban egész Afrika területén, mivel ezek a vitaminok fő forrása és változatosságot teremt az ételek között, amelyek egyébként kukoricából, cassavából, yamból, kölesből, babból illetve néha húsból készülnek. Ezek az afrikai zöldségek másodlagos forrást jelentenek a fehérje szempontjából. Általában a zöld leveleket és zsenge szárakat összegyűjtik, összevágják ezek után fűszerekkel, és más zöldségekkel, mint hagymával és paradicsommal vagy megpárolják, vagy megfőzik A zöldségek nagyon fontos szerepet játszanak a mezőgazdasági területeken lévő hagyományos konyhakertekben, egész Kelet-Afrikában. Továbbá ezeket a zöldségeket termesztik és piacra viszik a mezőgazdasági területeken és városban is egyaránt. Ezek a zöldségek nagy valószínűséggel fontossá fognak válni a városi kertekben is.

A legtöbb hagyományos afrikai zöldség szárazságtűrő. A hagyományos ételek változatos étrendet teremtenek, gyakoriak közöttük az olyan ételek, amelyek gazdagok ásványi anyagokban és vitaminokban (A vitamin, vas és kálcium).

Közép-Afrika a Tibeszti-hegység mentén terül el az óriási esőerdő északi részén a Kongó folyó medencéjében, a 19. századig el is kerülték a nagyvilági behatások a konyhaművészet területén, egyedül a cassava, a földimogyoró és a Chili paprika terjedt el ez alatt az idő alatt. Ezek a növények az 1500-as években kerültek be Közép-Afrika területére a rabszolga-kereskedelemmel egy időben. Ezek a növények nagy hatással voltak ennek a területnek a konyhaművészetére, valószínűleg kevésbé hatottak az elkészítési módra. A közép-afrikai konyhaművészet többnyire megőrizte a hagyományokat. Mindemellett, mint Afrika többi részén, a közép-afrikai konyhaművészetben is bemutathatók különböző étel csoportok.

Az alap hozzávalakók a plantain és a cassava. Fufu-szerű keményítőt tartalmazó ételeket (általában erjesztett cassava gyökérből készült) grillezett hússal és szósszal tálalják. A húsok közül az a hagyományos, amit vadásznak. Más egyéb helyi növényből is készítenek ételt, mint például a spenótos ragut, amely paradicsomból, paprikából, chiliből, hagymából és mogyorókrémből készül. A cassava növényeket főve is fogyasztják. Földimogyorószószt is készítenek, amelybe tesznek csirkét, okrát, gyömbért és egyéb fűszereket. Egy másik kedvenc a Bambara, egy rizsből, mogyorókrémből és cukorból készült főzelék. A marhahús és a csirkehús kedvenc húsételek, de vadhús (krokodil, majom, antilop, vaddisznó) is kerül néha az asztalra.

Kelet-Afrika konyhaművészete területről területre különbözik. A szavanna belső részén általában a nincs hús, mivel az éghajlat miatt kevesen foglalkoznak szarvasmarha-tenyésztéssel. A szarvasmarhát, birkát, valamint a kecskét egyfajta pénznemnek tekintették, ugyanakkor a gazdagság jelképei is, és általában nem fogyasztják ételként. Néhány területen, a hagyományőrző emberek elfogyasztják a szarvasmarha tejét és a vérét, de nagyon ritka, hogy a húsát is. Máshol az emberek gabona- és zöldségtermesztéssel foglalkoznak. A kukorica az ugali alapja, ez az étel a nyugat-afrikai fufu kelet-afrikai változata. Az ugali egy keményítőt tartalmazó étel, amelyet hússal és szószokkal fogyasztanak. Ugandában a párolt éretlen banán, amelyet matoke-nek hívnak, tartalmazza a keményítőt az étkezéseknél.

1000 éve az arabok letelepedtek Kelet-Afrika partjainál, és az arab hatások a szuahéli konyhában mutatkoznak meg jól – párolt, főtt rizs fűszerekkel perzsa módra, a sáfrány, szegfűszeg, fahéj és sok más fűszernövény, valamint a gránátalma-lé használata.

Több századdal később, a britek és az indiaiak elterjesztették az ételeiket, mint például a curryt, a lencse levest, a chapattist és különböző savanyúságokat. A britek és az indiaiak előtt a portugálok bemutattak néhány új módszert, a pörkölést, pácolást, valamint olyan fűszereket, amelyek az enyhe étrendet aromás, szaftos ételekké változtatták. A portugálok az ázsiai gyarmataikról vittek narancsot, citromot és lime-ot is. Az újvilági gyarmataikról exotikus cikkeket hoztak, mint például a chili, paprika, kukorica, paradicsom, ananász, banán és a háziasított malacot – ezek ma már szerves részei a kelet-afrikai ételeknek.

Észak-Afrika a Földközi-tenger mentén fekszik és otthont ad több nemzetnek, Marokkónak, Algériának, Líbiának, Tunéziának, Mauritániának és Egyiptomnak. Ez egy olyan régió, amelyben egyaránt megvannak a földrajzi, politika, társadalmi, gazdasági és kulturális különbségek, valamint Észak-Afrika konyhaművészete, főzési módja és művészete is szélsőséges, akár a földrész, lakói és történelme. Az Észak-Afrikai konyhaművészet gyökerei körülbelül 2000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza.

Több évszázadon keresztül kereskedők, utazók, megszállók, vándorok, bevándorlók mind hatással voltak Észak-Afrika konyhaművészetére. A főníciaiak az első században hoztak kolbászt, a karthágóiak bemutatták a búzát, és a melléktermékét a búzadarát. A berberek átalakították couscousszá, az egyik a fő ételek közül. A rómaiak megérkezése előtt jelent meg az olivabogyó és –olaj. A 7. századtól az arabok bevezették többféle fűszernövény használatát, például sáfrány, szerecsendió, fahéj, gyömbér és szegfűszeg. Ezek a fűszerek nagy hatással voltak Észak-Afrika konyhaművészetére. Az Ottomán törökök édes süteményeket hoztak és más péktermékeket, az újvilágból Észak-Afrika kapott burgonyát, paradicsomot, cukkinit és chilit.

Észak-Afrika legtöbb országának több hasonló étele van, legtöbbször majdnem ugyanaz az étel, más névvel (a marokkói tangia és a tunéziai coucha valójában ugyanaz az étel: hús szószban, urnában elkészítve, majd egy napig sütve sütőben) néha a hozzávalókban kis módosítással és az elkészítési módban. Az egészet még az teszi bonyolultabbá, hogy két teljesen különböző ételnek ugyanaz a neve (például a tajine étel egy lassú tűzön főzött szósz Marokkóban, amíg a tunéziai tajine egy sütőben sütött omlett/lepényszerű étel). Van néhány észrevehető különbség a különböző nemzetek főzési technikája között – ott van a kifinomult, ízes marokkói főzési mód, vagy a nagyon csípős tunéziai főzési mód és Egyiptom és Algéria egyszerűbb főzési módja.

Dél-Afrika és a szomszédos országoknak konyhaművészetét szivárvány konyhaművészetnek is hívjuk és valójában igazunk is van, mivel ezeken a területeken sokrétű konyhaművészet alakult ki, valamint sok bevándorló (indiánok, malájok, kínaiak, európaiak) él itt. Emiatt itt az étel sok kultúra keveréke – afrikai, európai és ázsiai.

A maláj behatás a következőkkel gazdagította a dél-afrikai konyhaművészetet: curry, chutney, savanyított hal, currybe pácolt disznóhús, bárány kebab, néhány halas szósz. Az indiaiak egy másik irányvonalat mutattak be a gyakorlatban, édességeket és ínyencfalatokat. Az afrikanerek készítenek olyan zamatos szószt, amely kukoricából, paradicsomból, hagymából áll, rizzsel vagy rizs nélkül. Az európaiaknak köszönhető a holland sült crueler vagy koeksister és aludttej. A francia hugenották hozták a borokat és a hagyományos receptjeiket.

Az első telepesek időszaka alatt a 17. században, új ételek alakultak ki, például biltong, szárított kolbász, kétszersült.

Az alap hozzávalókhoz hozzátartoznak a tengergyümölcsei, húsok (vad), szárnyas húsok, gabonák, friss gyümölcsök és zöldségek. A gyümölcsökbe tartozik az alma, szőlő, mangó, banán, papaya, avocado, narancs, őszibarack, kajszibarack. A desszert általában gyümölcs, de van néhány western puding, mint például az angolai cocada amarela, amely a portugál konyhaművészetből ered. A húsfajták között megtalálható a bárány a vadhús, mint például a szarvas, strucc és az impala. A tengergyümölcsei közé tartozinak a különböző rákok, garnéla rák, tonhal, kagyló, osztriga, tintahal, makréla, homár. Végül, de nem utolsó sorban több fajta hagyományos és modern alkoholos ital megtalálható itt, több európai stílusú sörrel.

Nyugat-afrikai ételben sok a keményítőt tartalmazó elem, hús, fúszerek és az ízek. Több fő terménye is van ennek a régiónak, mint például a fufu, banku, kenkey, couscous és a gari, amelyeket köretként szolgálnak fel raguk és szószok mellé. A fufut gyakran keményítőt tartalmazó zöldségből (yam, cocoyam, cassava) készítik, de máskor gabonanövényekből vagy plantainből. Banku és kenkey kukoricából készült köret, és a gari szárított, darált cassavából készül. Rizsételeket is gyakran fogyasztanak ebben a régióban, főleg a Száhel-övezetben. Például ilyen a Benachin Gambiából vagy jollof rice, egy pán-nyugat-afrikai rizsétel, hasonló az arab kabsah-hoz, ez eredetileg a wolofoktól ered, Szenegálból.

A guineai paprika magjait (Aframomum melegueta vagy más néven gabonák paradicsoma vagy melagueta paprika) –egy nyugat-afrikai növény- fűszerként használták, és ezt Európában is átvették, az észak-afrikaiakon keresztül, a középkorban. Évszázadokkal az európaiak behatása előtt a nyugat-afrikaiak az arabokkal kereskedtek, és a fűszerek, mint a fahéj, a szegfűszeg és a menta nem voltak ismeretlenek ezen a vidéken, így idejével alapját képezték a helyi ízesítésnek. Évszázadokkal később a portugálok, a franciák és a britek hatással voltak a régióban a konyhaművészetre, de csak egy bizonyos fokig. Bár amennyire köztudott, az európai felfedezők mutatták be az amerikai chilit Afrikában nem sokkal később miután Kolombusz Amerikába hajózott, ezek után a chili és a paradicsom fontos hozzávalója lett a nyugat-afrikai konyhaművészetnek.

Így, Nyugat-Afrikában a helyi konyhaművészete és a receptjei továbbra is mélyen megmaradnak a helyi hagyományokban, a hozzávalókkal: rizs, bambara és hausa földimogyoró, feketeszemű bab, barna bab, yam, cocoyam, édes burgonya és cassava. A főzést többféleképpen végzik: pörkölés, sütőben sütés, forralás, olajban sütés, zúzás, fűszerezés. Néhány édességet és ínyencfalatot is készítenek. Plantain, paprika, borsó, citrus gyümölcsök, ananász a rabszolgahajó forgalom (Afrika, az újvilág és Ázsia között) hagyatéka.

A nyugat-afrikai főzési technikában sokszor együtt készítik el a halat a hússal, szárított hallal együtt. Darabolt és szárított halat gyakran olajban sütnek, de néha masszát főznek csípős paprikával, hagymával, és paradicsommal, valamint sokféle fűszerrel, valamint vízzel, ez a gazdagon ízesített szósz. Néhány területen a marhahúst és a birkahúst kedvelik és a kecske hús a domináns vörös hús. Gyakran fogyasztanak tengergyümölcseit, néha hússal készítik el. Fogyasztanak tojást és csirkét is.

Az italokról – a víznek nagyon erős, rituális jelentősége van sok nyugat-afrikai népnél (legfőképpen a száraz területeken). Általában az első, amit egy afrikai házigazda kínál a vendégének, az a víz. A pálma bor is nagyon gyakori ital, amely különböző pálmafák erjesztett nedvéből készül, általában édes (kevésbé erjedt, megtartva a nedvben a cukrot) és savanyú (hosszabb ideig erjesztik, erősebb és kevésbé édes) állapotban kerül eladásra.

Az amala (egy yamból készült étel) ewedu (egy ragu) a yorubák étele.

Az izlandi konyha

A hagyományos izlandi ételek nem olyan rosszak, mint amilyennek első hallásra gondolnánk, bár néhány közülük igen bizarr. Például a Hákarl nevű, rothadt cápahúsból készült eledel, amelyet hat hónapig elásva érlelnek, hogy bizonyos idő elteltével elérje a megfelelő feldolgozhatósági szintjét. Alig ízletesebb ennél a hrútspungur, a savóban pácolt koshere lepénnyé alakítva, vagy a svi, a félbevágott juhfej pirítva, főzve.

A slátur a levágott birkából megmaradt mindenféle gezemice beletöltve annak gyomrába és megfőzve. Vannak étvágygerjesztőbb ételeik is: har fiskur (tőkehal), bálnazsír, bálnahús, fókahús, bár ez utóbbiak elkészítéséhez némi tudományos kutatásnak álcázott gyilkolás is szükségeltetik. Az izlandi konyha másik különlegessége a skyr, egy joghurtszerű készítmény, amit pasztőrözött tejből és baktériumkultúrából készítenek. Kávét fogyasztanak, de a sör, bor, és a rövid italok drágák. Hagyományos főzetük a brennivín, amelyet burgonyából készítenek, köménnyel ízesítenek és igen erős töményital.

Az izraeli konyha

Izraeli konyha valójában nincs. Azt lehet mondani, izraeli étkezési szokások vannak, s az izraeli konyha alakulóban van. Izrael polgárai közel száz országból érkeztek, mindenki hozott magával valamit a puttonyában, egyesek többet, mások kevesebbet. Vannak, akik keleti konyhai tradíciókat, értem ezalatt a Földközi-tenger tájékáról, Görögországból, Törökországból és az arab országokból származókat, akik ma Izrael lakosságának több mint felét teszik ki. A másik nagy csoport a Kelet-Európából, Oroszországból, Ukrajnából, Lengyelországból kivándoroltak. A legtöbb kelet-európai zsidó, ahogy Sólem Aléchem regényeiből tudjuk, kis településeken, stetlékben élt, egyszerű emberek voltak, ettek halat, húst – ha volt –, de a fasírtban több volt a kenyér, mint a hús. És volt persze sólet, aminek annyi változata van Izraelben, ahány országból származnak a polgárai. Az európai konyha szegényes volt. A helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor a „Varázsszőnyeg Akció” repülőgépein megérkeztek a jemeni zsidók. A nagy feltűnést keltő eseménynek különösen az utóhatása volt fontos, mert Jemenből magukkal hozták sütés-főzési tudományukat, azt a keleti konyhaművészetet, ami ma a Közép-Európából érkezett bevándorlók körében is a legnépszerűbb. Megjelent a humusz, ami csípős fűszerekkel és olívaolajjal tálalt csicseriborsó-pástétom, a grillen sütött húsok, a bárányhúsból készített nyárson sütöttsaslik és kebab. Addig bárányt nemigen fogyasztottak az európai származású izraeliek.

Ma ugyanúgy, mint olyan sokfelé a világon, Izraelben is tucatnyi vendéglő van a francia és olasz luxuséttermektől, és persze találunk indiai, kínai, japán vendéglőket is. De az igazán népszerűek mindmáig a keletiek.

De hogy ne csak vendéglőkről essék szó, íme néhány jellegzetesnek tekinthető, mondhatnám mindennapi izraeli étel. A kubbe birka- és marhahúsból bulgurnak nevezett búzadarával készült fasírozott keleti zsidó, arab és örmény családok asztalán egyaránt kedvelt fogás. Az utcán, forgó nyárson sülő bárányhús, a swarma nemcsak látványos, ízletes is. Újabban egyre gyakoribb a pulyka-swarma, amit báránypecsenyelével locsolnak, úgyhogy annak is bárányíze van. Ugyancsak utcán árulják a falafelt. Ez a már említett lángosba, a pitába burkolt csicseriborsó-gombóc, amihez szezámmagból készített tahinamártást kínálnak, s ki-ki annyi salátát és savanyúságot rakhat rá, amennyire gusztusa van. Saláta nélkül izraeli étkezés aligha képzelhető el. Az átlag izraeli rendkívül sok salátát fogyaszt, s emellett sok tejet és tejterméket. A túrónak vagy harminc változata van.

S egy kis „nass” jó borral vagy anélkül: a beigel. Az izraeli beigel különbözik az eredeti kelet-európaitól, ropogósabb, szezámmaggal megszórva ízletesebb. Tel Avivban egy esti turistaséta rendszerint egy beigel-pékségben végződik, ahol érdemes egy-két friss, ropogós beigelt ott helyben elfogyasztani, Jeruzsálemben az Óvárosban az utcán kínálják. Igazi keleti csemege.

Az osztrák konyha

A jó hírű osztrák konyha sok hasonlóságot mutat a magyar konyhával, készítményei között megtalálhatók az olasz kreációk - az olajban sült halak, rizottók, spagettik - de a cseh, lengyel, bajor származású fogások is. Ami érdekes, hogy az osztrákok mindezeket sajátjuknak érzik. Ahogy pl. a Wiener Schnitzl-t a bécsi szeletet és sok más ételt mi is. Pedig a bécsi szelet valójában nem bécsi találmány. Osztrák források ugyan állítják, hogy Ferdinánd császár főszakácsa, Leopold Grunzmüller "találta fel", de az igazság az, hogy Radetzky marsall hozta magával Milánóból, ahová V. Károly spanyol zsoldosai révén jutott el. Spanyolországban andalúz szelet néven fogyasztották, évszázadokkal Radetzky marsall előtt. Ide a hódító arabok révén jutott Közel-Keletről, ahol a nagy valószínűség szerint a bizánciaktól tanulták el. Egy bizánci szakácskönyv, amely túlélte a török ostromot már leírja a rántott hús receptjét.

A különböző népek Monarchián belüli együttélése nagyban befolyásolta konyhájuk kialakulását, ezeknek a hatásoknak is köszönhető az osztrák konyha színessége, amit még a francia konyha hatása bővített. A francia konyha hatása elsősorban a császári udvaron keresztül érvényesült. Az osztrák konyhának azonban a sokféle hatás ellenére is megmaradt a sajátos arculata.

Kiváló minőségű hentesárukkal rendelkeznek - pácolt sonkák, virslifélék és egyéb töltelékes áruk -, melyeket reggelire vagy napközbeni étkezésekre fogyasztanak. A hideg előételeknek nincs nagy kultusza náluk. Hozzánk hasonlóan szeretik a jóízű, tartalmas leveseket.

Széles választékát készítik a tojásételeknek és a tésztaételeknek. Az Alpokból alázúduló tisztavizű hegyi patakok pisztrángban rendkívül gazdagok. Így sok halételük pisztrángból készül, de ismerik a fogast is és importból kerülnek be az országba tengeri halak, rákok, kagylók. A húsok közül a vezető szerep kétségtelenül a marhahúsé, aminek az a magyarázata, hogy az alpesi legelőkön nagyszámban nevelt marhák húsa rendkívül ízletes. Van olyan osztrák vendéglő, ahol több mint húszféle főtt, sült, párolt marhahús ételt kínálnak a vendégnek. A főtt marhahúsból is legalább ötfélét: a csontos szegyhús, a fartő változatai, a szaftos lábszárhús stb. A főtt húsokhoz ecetes tormát vagy egyszerű meleg mártásokat adnak, pl. paradicsom-, kapor-, fokhagyma-, zsemlemártást stb.

A borjúhús ételek is kedveltek, nemcsak azért, mert a közismert Wiener Schnitzl ebből készül, ezen kívül sokféle szeletet készítenek, sonkával, szardellával, sajttal, stb.

A bécsi hentesek a borjúcomb felsál részét "Kaiserteil"-nek császári résznek nevezik.

A harmadik hely a szárnyasokat illeti, ezek közül is a legnépszerűbbek a csirkéből készült ételek, így az idei rántott csirke, sült csirke stb. Ausztriából indult ki a Wienerwald éttermek elterjedése, ez az étteremlánc elsősorban csirkéből és szárnyas belsőségekből - zúza, máj - készült ételeket kínál.

Kisebb mértékben ugyan, de használ az osztrák konyha sertés- és vadhúsokat, valamint belsőségeket. A rántott, vagy egyéb módon bundázott ételeiket sertészsírban sütik ki, míg a főzéshez inkább vajat használnak.

A salátáikat hozzánk hasonlóan - és sok más néptől eltérő módon - a húsételekhez fogyasztják. Kedvelik az olajos citromos ízesítésű salátákat és a tejfölös dresszingeket.

Ausztriában egy jó ebéd vagy vacsora elképzelhetetlen tészta nélkül. Meleg tésztákból rendkívül nagy a választék. A könnyű kelt tésztából készült briós, kuglóf osztrák készítmények, de megtalálhatók a cseh gyümölcsös ízes gombócok, fánkok. Salzburg különlegessége a salzburgi galuska, kitűnő a stíriai metélt, de készítenek réteseket - elsősorban almarétest - is, bár az acélos, magas sikértartalmú magyar búzából őrölt liszt erre alkalmasabb. A különböző smarnik - morzsák -, is jeles készítményei az osztrák konyhának. Az osztrákok leghíresebb tésztája valószínűleg a Sacher torta, amelyet Franz Sacher, a Sacher ház alapítója kreált. Elterjedtek a különböző olasz fagylaltok, parfék, krémek. A kávét hosszúra főzik, de erős, aromás és folyékony tejszínt vagy tejszínhabot adnak hozzá.

Kedveltek a különféle gyümölcspálinkák és jó minőségű száraz fehér borokat termelnek. A Bécs környéki falvakban sok gazda méri a saját borát, csülköt, füstölt sonkát, kolbászt, házikenyeret adva hozzá borkorcsolyának. Nagy a sörfogyasztás, szívesen isszák étkezés előtt és étkezés alatt is. A napi étkezési ritmusuk nagyjából megegyezik a mienkkel.

A svájci konyha

A svájci kantonokra különböző konyhák gyakoroltak befolyást, gasztronómiájuk olyan sokszínű, mint maga az ország. Hatott az olasz, a francia, de a német és az osztrák konyha is. A hosszú évszázadok együttélése során mégiscsak kialakult egy sajátos arculatú nemzeti konyha.

Az ebéd, hozzánk hasonlóan akkor megfelelő a svájci ember számára, ha egy jó levessel kezdődik. A fejlődés és az idővel való takarékosság magával hozta, hogy levesporokat, leveskockákat is gyakran használnak. Természetesen vannak frissen főzött jellegzetes leveseik, így a luzerni sajtleves, a zürichi paradicsomleves, a schaffhauseni krumplileves stb.

A tejtermékeket, sajtokat szinte minden ételcsoportnál felhasználják, de meleg ételeket is készítenek belőle. Jellegzetesebb a fondue, aminek készítése egy szertartás, hangulata barátságos légkört teremt.

A főzésre szánt üstöt bedörzsölik fokhagymával, többféle sajtot válogatnak össze - fontos a minőség és az arány -, borban vagy sörben felfőzik a közben összedarabolt sajtokat, cseresznyepálinkát vagy konyakot öntenek hozzá. Néhány perces forralás után egyéni ízlés szerint fűszerezik /bors, paprika, szerecsendióval. Mikor kellő sűrűségű, apróra darabolt kenyérrel kimártogatják.

Földművelő, pásztorkodó őseik valószínűleg egyszerűbben csinálták, a száraz kenyeret tejbe, borba mártogatták, majd rájöttek, hogy a megolvasztott sajtba mártott kenyér, ha borral is ízesítik, jobb ízű és laktatóbb is. Idővel a fondue-nek kialakult húsos változata is. A fondue-höz általában még salátákat is adnak, és bort, de feltétlenül szeszesitalt fogyasztanak.

A másik, olvasztott sajtból készült ételük a racklett, ennél megvágott, egész sajtot tesznek a tűz fölé, úgy olvasztják meg, és a lecsepegő sajtot fogyasztják.

A húsok közül kedvelt a marhahús, a hegyi legelőkön ideális körülmények között tartják a szarvasmarhát, de fogyasztanak borjút, sertést, szárnyasokat és vadakat is. Csak a jó minőségű húsokat és elsősorban a nemesebb húsrészeket kedvelik.

A zöldségeket, főzelékeket franciásan, vajban párolják meg. A salátakészítésnél is átvették a francia és olasz szokásokat, a salátaönteteket, és ők is önálló fogásként fogyasztják a salátát.

Az ún. Rösti nemzeti eledelük, amit főtt, apróra darabolt burgonyából sokféle változatban készítenek, általában vajban pirítják meg.

Igényes, magas színvonalúak hidegkonyhai készítményeik, mindig a legmodernebb táplálkozási irányzatokat követik. Magas fokon áll a cukrászipar is, kiválóak a cukrászsüteményeik, és az olaszoktól átvett fagylaltok, parfék.

Kedvelik a kiadós reggelit, ebédre fontos a leves, utána főétel, desszert, vacsorára komplett, előétellel kezdődő teljes étrendet fogyasztanak. Nagy borszakértők, gondosan választják meg az ételekhez illő borokat. A kávét tejjel minden étkezés után felszolgálják, de napközben is szívesen kávéznak.

A Benelux államok konyhája

Hollandia élelmiszertermelés szempontjából jó adottságokkal rendelkezik. Mezőgazdasága belterjes, elsősorban zöldségféléket termesztenek. Hagyományai vannak a szarvasmarhatartásnak, tejtermékeik, elsősorban sajtjaik világhírűek. Régebben a gyarmatokról is áramlottak különféle fűszerek és egyéb élelmianyagok az anyaországba. Másrészt a tenger is sokféle nyersanyaggal szolgál. A holland halpiacokon óriási mennyiségben láthatunk tőkehalat, lepényhalat, nyelvhalat, angolnát, heringféléket.

Az egész világon ismert lett a sózott "Matjes" heringjük. A fiatal heringeket nagy tömegben halásszák ki, még a hajókon megtisztítják, lesózva pácolják. Azután megjelenik a vendéglők étlapjain, de árusítják utcán is. Finomra vágott vöröshagymát, barnakenyeret és persze bőven sört fogyasztanak hozzá. Jó minőségű pácolt heringet és heringsalátát is készítenek belőle.

A meleg halételekhez gyakran a róluk elnevezett vajas, tejszínes, tojásos hollandi mártást adják. Előételként gyakran szerepelnek hideg halételek, kagyló-, ráksaláta, rákkoktél, füstölt lazac, de kedvelt a füstölt angolna is. Ugyancsak előételként szívesen fogyasztanak gyümölcsöket, elsősorban sárgadinnyét, grape fruit-ot.

Leveseik között megtalálhatók a püré- és krémlevesek, - napjainkban gyakran levesporból készítik - zöldséglevesek, jellegzetes a szárított sárgaborsóból készült püréleves, amit füstölt kolbászkarikákkal és fekete kenyérre tett húsos füstölt szalonna szeletekkel tálalnak, a zellerrel, póréhagymával tálalt a paradicsomleves. A levesekhez általában bőven adnak levesbetétet. Ünnepi alkalmakra teknősbékalevest, ököruszálylevest és erőlevest készítenek. Kedveltek az egybesült húsok és a frissen sütött kiadós steak-ek, ezekhez a rizs és a burgonyaköret mellett általában többféle zöldséget is adnak. Kedvelt a marha, a borjú, a bárány, de fogyasztanak sertést is, és nagy a választéka a szárnyasoknak is. Sok salátát fogyasztanak, az olajos, citromos ízesítést kedvelik.

Meg kell említeni a " Nederlandse Koffietafelt", a holland kávéasztalt. Általában délutáni étkezés, gazdagon megterített uzsonnaasztal, ahol a sütemények, kávé és tea mellett megtalálhatók a különféle felvágottak, hideg sültek, sonka, hideg halételek. Készítik úgy is, hogy személyenként állítják össze a gazdag választékú tálat. Ugyancsak szólni kell az egyszerű fűszeres vagdalthús golyókról, amit minden étteremben, pavilonban, bisztróban árulnak különféle köretekkel.

Sokféle apró, édes és sós teasüteményt készítenek, az egyéb süteményeik rendszerint gyümölcsök felhasználásával, vajkrémmel, tejszínnel készülnek. Nagy a gyümölcs-, valamint a fagylalt- és parféfogyasztásuk.

Napközben délelőtt és délután is tartanak egy rövid munkaszünetet, amikor kávét, kakaót vagy tejszínes teát fogyasztanak. Reggelire bőségesen étkeznek, az ebédet meghatározza a modern élet, általában az ebédszünetben elfogyasztott gyors, egyszerű étkezés, vacsorára komplett étrendet esznek.

Világhírűek a Bols cég által gyártott holland likőrök. Söreik jó minőségűek, így a sörfogyasztás Hollandiában magas.

A holland vendég takarékos, szálláshelyen megelégszik az egyszerűbbel, ha az tiszta és olcsó, ugyanúgy az egyszerű ételekkel, ha az jóízű és olcsó.

Belgiumban a vallon tartományokban a francia nyelv és a francia szellem uralkodik. A flamand tartományokban egy más, a hollandiaival rokon nyelv a meghatározó. Természetesen igaz ez a konyhaművészetükre is.

Belgiumra erősen hatott és hat ma is a francia konyha, a francia étkezési szokások. Így pl. reggelire nem esznek sokat, tulajdonképpen délben sem, vacsorára szeretnek kiadós, komplett étrendet fogyasztani. Az étkezést aperitiffel kezdik. Köretként nem adnak annyi zöldséget, mint a franciák, sokféle burgonyaköretet készítenek. Az étkezést általában sajttal fejezik be.

Luxemburg aprócska állam Németország mellett. Konyhájukra, étkezési szokásaikra elsősorban a német és a francia gasztronómia hatott.

A bolgár, görög, albán konyha

A Balkán-félsziget keleti és déli részén élő népek főzési, étkezési szokásai sok hasonlóságot mutatnak. A tengeri eredetű élelmiszerek, a vágóállatok, a terület terményei csaknem azonosak, ezért nagy a hasonlóság konyhájukban is.

A bolgár konyha levesei túlnyomórészt zöldségből készülnek, kellemes savanykás ízüket a joghurttól kapják. Betétként a zöldségek mellett húsgombócot, csirkehús- darabkákat tesznek bele. A bolgárok úgy használják a joghurtot, mint a magyar konyha a tejfölt. A tengerparttal rendelkező Bulgáriában sok halat, rákot, kagylót, egyéb tengeri állatot fogyasztanak. Kedveltek az olívaolajban ropogósra sütött apró halak /szardínia, szardella/, amelyekhez citromot, citromos olajos salátákat, olívabogyót adnak. A főzéshez főleg napraforgóolajat használnak fel.

A vágóállatok közül legkedveltebb a bárány és a birka húsa. A bárány- és birkahúst fokhagymával, vöröshagymával fűszerezve, olajjal vagy vajjal kenegetve, szívesen sütik egészben, nyárson. A birkahúsból készített rizses, krumplis, paradicsomos djuvecsok, muszakák minden balkáni nép konyháján megtalálhatók. A bolgár roston sült kolbászkák - kebabcse - rokonai a nevében is hasonló szerb csevabcsicsinek. A fűszeres, roston vagy zsírban sütött húspogácsa - a kjufte - pedig a török kaftának. A szomszédságon és a hasonló természeti környezeten kívül a hosszú török megszállásnak is része van az azonos vagy hasonló ételek kialakulásában.

A bolgár konyhában nagy a szerepe a salátáknak. Sok paradicsomot, uborkát és egyéb zöldségfélét is használnak citromos, olajos, hagymás, joghurtos öntettel.

A desszertjeik nekünk túl édesek, mézzel vagy cukorsziruppal készülnek, de van egy mustszirupban kifőzött édességük is, a racsel. A baklava török eredetű mézes-diós, a mi vargabélesünkre emlékeztető sütemény, de készítenek egyéb mézes, mandulás, diós, általában török eredetű süteményeket is. Az étkezés végén török kávét fogyasztanak.

A görög konyhán is érződik a török hatás, nemcsak a szomszédság, de a hosszú megszállás miatt is. A nagyvárosokban, a tengerparton az olasz konyha hatása is érzékelhető. A régi ételkultúra elsősorban a hegyekben maradt fenn, ill. az idegenforgalom miatt elevenítenek fel a régi ételeket. Ettől eltekintve a mai Görögországban nehéz megtalálni az ókori gasztronómia nyomait.

A mai görögök is sok tengeri terméket, halat, rákot, kagylót fogyasztanak. Görögországban bőven terem az olajbogyó, ennek különféle változatait előételként fogyasztják, de felhasználják ételek ízesítésére is. Az olajbogyóból kiváló minőségű olajat nyernek, főzéshez, sütéshez az olívaolajat vagy a vajat használják, de a salátáik mindig olívaolajjal készülnek. Salátaválasztékuk gazdag, bár ez a legtöbb mediterrán konyháról is elmondható.

A vágóállatok közül a marha és a juhfélék kedveltek, de fogyasztják a kecske húsát is. Sertéshúst - elsősorban a nagy meleg miatt - keveset fogyasztanak.

A Görögországban kiváló minőségben termő mazsolát különféle ételek ízesítésére használják. Az édességekhez diót, mogyorót, mandulát, citromot is használnak, kedveltek a cukormázzal bevont sütemények.

Jó minőségűek a gyümölcseik, melyeket nyersen, salátaként és a nagy melegben gyümölcsléként fogyasztanak. Boraik nehéz, édes, aromás borok.

Albánia - mediterrán klímájú kis ország - konyháját sokféle hatás érte történelme során: bizánci, szerb, bolgár, olasz hatás, a dalmát városokkal való érintkezés és természetesen legerősebb a természeti környezet hatása.

A tenger itt bőven ad halat, rákot, kagylót. A köves, sziklás, teraszosan művelt hegyoldalakon nehéz munkával különféle zöldségeket, gyümölcsöket, olívabogyót termelnek. A vágóállatok közül a juh- és a kecskehús a legkedveltebb. Konyháját természetes, egyszerű ízek jellemzik.

Az étkezés ezekben az országokban a meleg éghajlat miatt 1-2 órával eltolódik. A reggelire nem fektetnek nagy hangsúlyt. Sok erjesztett tejterméket, joghurtot, kefirt, juhsajtot, kecsketúrót stb. fogyasztanak. Délben néhány órás sziesztát tartanak, legfontosabb az esti étkezés.

A török konyha

Törökország átmenet a Közép-Kelet és a Balkán között. Régen a török birodalom Belső Ázsiától csaknem Bécsig terjedt. Török közvetítéssel jutott el hazánkba a paprika, a paradicsom, de török hatásra terjedt el a kávéivás szokása is.

Törökország lakosságának kétharmada mohamedán, és ez meghatározza az étkezési szokásokat is. Sertéshúst, sertészsírral készült ételeket nem esznek, bár ezt a rendkívül meleg éghajlat is indokolja. Sok halat fogyasztanak, amit az utcai árusok roston sütve kínálnak, de az éttermek étlapjain rákok, kagylók, tintahal, kardhal is előfordul különféle módon elkészítve. Előételként a tengeri termékek mellett pástétomokat, kolbászkákat, kaviárt fogyasztanak. A kaviárt finomra vágott uborkával tálalják.

Leggyakoribb húsféle a bárány-, az ürü-, a kecske-, a vad- és a tyúkhús. Kedvelt a nyárson és roston sült ürühús, valamint az ebből készült rablóhús a sis-kebab. Jellegzetes a darált birkahúsból, burgonyából, paprikával, paradicsommal, joghurttal készített muszaka, valamint az ugyancsak birkahúsból készített rizottószerű fűszeres, rizses étel, a piláf. Ételeiket elég intenzíven fűszerezik, felhasználják a vöröshagymát, a fokhagymát, a borsot és a savanykás joghurtot.

Sokat fogyasztanak a különféle zöldségekből, így paprikát, paradicsomot, articsókát, padlizsánt, babot, tökféléket, parajt, káposztát. Fontos táplálékuk a rizs, nemcsak köretnek készítik, de sok ételüknek - pl. a piláfok - alkotóanyaga is. Törökországban kiváló gyümölcsök teremnek: füge, dinnye, eper, szőlő, körte, stb. Fontos exportcikkük a mazsola. Az édességeik számunkra túl édesek, nehezek. Legismertebb pálinkaféléjük az édeskés, ánizsos Raki. Vannak jó minőségű vörösboraik is.

A törökök szeretnek jól, komótosan étkezni, kellő időt szánnak minden fogásra. Délben 3-4 óra ebédszünetet tartanak, amit a meleg éghajlat indokol. A forró, déli órákban pihennek, a munkát a délutáni, esti órákban folytatják.

A kávéivás valóságos szertartás náluk. A porfinomságúra őrölt kávét speciális edényben főzik cukorral együtt, fontos, hogy a felszolgált kávén legyen hab. A kitöltött kávéval együtt a csészékbe kerül egy kis zacc is, a török kávé így az igazi. Az étkezés utáni dohányzás is elmaradhatatlan.

A román konyha

A román konyha kialakulásában szerepet játszott a magyar erdélyi konyha, a francia, a szerb, a török, a bolgár konyha is.

A levesek nagy részét erjesztett ciberével készítik, tejfölözik. Fűszerként babérlevelet, csombort, kakukkfüvet, fokhagymát használnak fel. Betétként leveseikben kedveltek a húsgombócok. Bárány-, ürü-, marha-, borjú-, szárnyas- és vadhúsokból egyaránt készítenek leveseket. A halételekhez és a zöldségételekhez sok hagymát, paradicsomot használnak. Kedvelt előételük a pontyikra saláta, az olajos zöldsaláták sonkával, marhanyelvvel keverve, hagymásan és erősen fűszerezve.

Húsételeik közül legkedveltebbek a roston és nyárson sült ételek. A különféle húsokat olajba mártva faszénparázs felett roston sütik. Ugyancsak roston sütik a mititét, ami darált marhahúsból készült bél nélküli kolbászka. A roston sütésen kívül a húsokat zöldség- és gyümölcsfélékkel együtt párolják.

A román konyha sok zöldség- és főzelékfélét használ. Kedvelt zöldségeik: tök, hagyma, paradicsom, zöldbab, padlizsán, szárazbab. Köretként rizst, burgonyát és - elsősorban tokányfélékhez - a kukoricalisztből készült puliszkát adják. A tésztafélék közül a leveles vajas tészták gyakoriak, valamint a krémek, a fagylaltok, és az olajban frissen kisütött fánk barackízzel. Az egyszerű és ünnepi étkezések előtt elmaradhatatlan a cujka /szilvapálinka/ és a maszlina /sózott olivabogyó/.

Az észak-amerikai konyha

Észak-Amerika nagy kiterjedésű földrész, országaiban sokféle kultúrájú és hagyományokkal rendelkező nép él. Nyilván nem beszélhetünk egységes, tipikus amerikai konyháról, hiszen a különböző helyekről bevándorolt népek - különösen, ha kolóniában élnek - megőrzik magukkal hozott hagyományaikat.

A magas színvonalon álló tartósító- és élelmiszeripar termékeinek köszönhető, hogy friss nyersanyagot szinte alig használnak fel. A húsokat főleg roston vagy grillen sütve fogyasztják, sokféle salátát, sült burgonyát esznek. Szívesen készítenek csirkét, kacsát, de legkedveltebb az érlelt rostélyosszelet átsütve vagy félangolosan. A húsokat szívesen fogyasztják párolt gyümölccsel. Általában elmondhatjuk, hogy sok gyümölcsöt és gyümölcslevet fogyasztanak, salátáik utolérhetetlenek /jellegükben leginkább a Károlyi-, a Gundel salátákhoz hasonlíthatjuk/, a vitamindús étkezés jellemzi konyhájukat.

Villásreggelivel kezdik a napot, melynek a főfogása valamilyen tojás-, hal- vagy húsétel. Délben rostonsültet vagy szendvicset, hot dogot, hamburgert esznek. A vacsora kiadósabb, levessel kezdik, valamilyen hideg vagy meleg előételt is fogyasztanak. Ezután halétel vagy mártásban párolt hús következik. Az édességek közül a gyümölcsös tésztákat, a fagylaltokat, a pudingokat, a krémeket szeretik legjobban.

Kávéjuk a nálunk készült feketénél lényegesen hígabb és világosabb színű. Egyes vidékeken a bort is kedvelik, de általában sört és égetett szeszes italokat fogyasztanak.

A lengyel konyha

Lengyelország mezőgazdasága, erdőségei, folyói, tavai sok alapanyagot adnak konyhájuk számára. Konyhájukra hatott az orosz konyha, a zöldségfélék, elsősorban a káposzta fogyasztását illetően.

Leveseik a borscs, a scsi, a különféle aludttejes, uborka és céklalével készített hideg levesek tojásbetétekkel. Sokféle húslevest is készítenek marhahúsból, de a sertésfejet, és a lábat is felhasználják. Készítenek sör-, lencse-, sárgaborsó leveseket füstölt hússal, valamint hal-, és ráklevest.

Finomak a meleg előételeik, főleg burgonyából és zöldségekből készülnek, vajban pirított zsemlemorzsával és tejföllel tálalják. Ez az ún. lengyeles főzelékkészítési mód. Készítenek meleg előételeket belsőségekből is - velő, máj - és az orosz konyhához hasonlóan tésztaételeket, tojásételeket is. Felhasználás előtt a húsokat - nemcsak a vadhúsokat - pácolják. Az egybesült húsokat gyakran töltik. Hagyományos húsvéti fogás a töltött malac, amit libamájas, szarvasgombás főtt metélttésztával töltenek, de készítenek gombás, májas, velős és egyéb töltelékeket is.

Jellegzetes ételük a bigos, ami a magyar székelygulyáshoz hasonló. Káposztába különféle húsokat főznek /tyúk, kacsa, sertés/, ezt előételnek, és főételnek egyaránt adják. Nagy a választéka a halételeknek, a tengeri és az édesvízi halakból készült ételeknek egyaránt. Nemzetközileg is ismert klasszikus étellé vált a Sole filé Walewska módra, amikor a párolt halszeleteket rákhússal és mornay mártással a tetején megpirítják.

Köretként sok burgonyát, zöldségeket, káposztát, száraz hüvelyeseket és - elsősorban a vadételek mellé - gyümölcsöket fogyasztanak. Kedvelik a citromos, az olajos, a tejfölös nyers és főtt salátákat.

Desszertként vajas, gyümölcsös süteményeket, kompótokat, nyers gyümölcsöket fogyasztanak. Italfogyasztásuk magas, kedvelik a vodkát, a borpárlatokat, a sört és a jó minőségű borokat. A napi étkezési ritmusuk a miénkhez hasonló. Reggelijük nem különösebben kiadós, ebédre szeretik a levest, vacsoránál általában hideg előétellel kezdenek. Gyakran fogyasztanak ebéd és vacsora végén teát.

A grúz konyha

Aki már járt Grúziában, a Szovjetunió Fekete-tenger menti köztársaságában, annak minden bizonnyal része volt a messze földön híres grúz vendéglátásban.
Megízlelhette különleges fűszerezésű, többnyire dióval készült ételeit, finom sajtjait, a sajtos lepény (hacsapuri) különböző fajtáit, illatos lepénykenyerét (a lavast vagy a sotit), márkás konyakjait, zamatos borait, üdítő ásványvizeit (a Borzsomit vagy a Narzanit).

De lássuk csak, milyen "megpróbáltatások" várnak egy háromfogásos étkezéshez szokott magyar vendégre, ha egy grúz meginvitálja otthonába. Mindenekelőtt készüljön fel arra, hogy több órát kell eltöltenie az ételekkel roskadásig megrakott, terített asztalnál. Minden sajtot, előételt és sültet végig kell kóstolnia, visszautasítani semmit sem illik, ezzel megsértené a vendéglátókat. Legjobb, ha a meghívás napjára jól kiéheztetjük magunkat, annál is inkább, mivel az ínycsiklandozó finomságoknak igen nehéz ellenállni. De még így is ügyelnünk kell arra, hogy egy-egy fogásból ne együnk sokat, az asztalon felhalmozott ételeket ugyanis egyre újabbak követik, amelyeket a szorgos háziasszony és a család többi hölgytagja folyamatosan készítenek a konyhán.

A grúz asztalnál szigorú rend uralkodik, erről a tamada, a lakoma "szertartásmestere" gondoskodik. A tamada többnyire maga a házigazda, de lehet a vendégsereg egyik választott férfitagja is. Ő szabja meg a tészták rendjét, tőle kell engedélyt kérni a vendégeknek, ha valaki pohárköszöntőt kíván mondani. A szülőkre, testvérekre, gyerekekre, nőkre, barátságra, hazára stb. mondott általános tósztok mellett külön-külön tószttal köszöntik az asztaltársaság minden egyes tagját, elsőként természetesen a vendégeket. A pohárköszöntő sajátos szóbeli műfaj: ezek nem egy-két szavas köszöntők, hanem remekbe szabott beszédek, amelyekben ki-ki megcsillogtathatja tudását, ékesszólását, humorát és költői tehetségét. Valóságos szellemi vetélkedő alakul ki az asztal körül, amelyben a hagyomány szerint inkább csak a férfiak vesznek részt. (Igaz, napjainkban kisebb társaságokban már előfordul, hogy nőt választanak tamadának.) A tósztokhoz - különösen a személyekre szólókhoz - a helyi szokás szerint néhány szavas köszöntővel csatlakozik a társaság minden egyes tagja. A poharat minden egyes tószt után minden férfinak fenékig kell üríteni (aki ezt nem teszi, azt a tamada megbüntetheti), kivéve azt a személyt, akire a tósztot mondják, az ugyanis csak néhány kortyot ihat a borából. A felköszöntöttnek állva (a gyengébb nem tagjai kivételek, ők ülve maradhatnak) kell megköszönnie az elhangzottakat, csak ezután ihat. Megindító szokás, hogy akinek a tósztban említett személyek között halottja van, az a halott emlékére egy darab kenyeret márt a borába, és leteszi maga mellé az asztalra. Ahogy a hangulat emelkedik, előkerülnek az ünnepi ivóedények: a cserépből készült díszes, fületlen ivócsészék és a különböző méretű ivótülkök, amelyek közül a nagyobbaknak 1-2 liter az űrtartalmuk. JA grúz hagyomány szerint a vendégek nem távozhatnak józanul. (Ez természetesen szintén csak a férfiakra vonatkozik, a nőkkel szemben elnézőbbek.) A tiszta fej megőrzése bizony nem könnyű dolog a grúz asztalnál. Ezért aztán néha maguk a grúzok is cselhez folyamodnak: suttyomban a borhoz hasonló színű üdítőt töltenek a poharukba.

A grúzok minden ételt hidegen tálalnak, rizs- vagy burgonyaköretet még a húsételekhez sem szolgálnak fel. Köret helyett kenyeret, valamint forró külön kistányérokba kiporciózott, só nélkül készített kukoricakását, azaz gomit és kukoricalepényt, vagyis mcsadit fogyasztanak. Étkezéshez kést csak ritkán használnak, a mártásokat pedig kenyérrel tunkolják ki. A lakoma folyamán a család hölgytagjai éber szemmel figyelik a tányérokat, a piszkosakat nyomban elviszik, és tisztát hoznak helyettük. A grúz asztalról soha, egyetlen étkezéskor sem hiányoznak a zöld fűszernövények, a menta, a koriander, a csombor, a bazsalikom, a kapor, a kerti zsázsa, a tárkony stb. - attól függően, hogy minek van éppen a szezonja -, amelyeket kis vázákban tesznek ki az asztalra, és sóba mártogatva vagy anélkül rágcsálnak. Ugyanígy elmaradhatatlan a zöldhagyma, a paradicsom, az uborka, és a retek. Főtt és sült húsaikhoz pikáns, fűszeres, kissé csípős mártásokat - fokhagymamártást, paradicsommártást és tkemalimártás, amelyet egy apró, savanykás ízű, ringlóhoz hasonló gyümölcsből, a tkemaliból (meggy-szilva) készítenek, és különböző fűszerekkel ízesítenek. Szinte nem létezik olyan emberi fogyasztásra alkalmas zöldségféle vagy növény, amelyből a grúz háziasszonyok ne készítenének ízletesnél ízletesebb savanyúságot - kezdve a répával, a fokhagymán át egészen a dzsondszoliig (hólyagfa bimbója).

A nagy lakomákon édességeket csak ritkán kínálnak a vendégeknek (ezekből amúgy is meglehetősen szűk a választékuk), gyümölcs azonban mindig bőségesen van az asztalon. Nyáron érik a mézédes füge, ősszel a vérpiros gránátalma, valamint a zamatos, sötét narancssárga, már-már rozsdaszínbe hajló, kissé hosszúkás formájú, alma nagyságú hurma (lótuszszilva), amelyet csak akkor fogyasztanak, amikor a húsa már teljesen lágy. Rokona a szintén alma nagyságú, kerek japán hurma (kakiszilva). Nagyon kedvelt a szárított gyümölcs is, amelyet füzérekben árulnak a piacokon. Legnépszerűbb édességük a csurcshela, amelyet szüretkor készítenek úgy, hogy must és liszt sűrű főzetéből cérnára fűzött mogyorót vagy diót mártogatnak, és az így kapott kolbászkákat kiszárítják. Ugyancsak kedvelt édességük a tatara és a pelamusi, amelyet szintén édes mustból és lisztből főznek, és kistányérokon tálalnak.

A grúzok ételeik elkészítésénél sohasem használnak disznózsírt, általában növényi olajjal, vajjal vagy kisütött vajjal főznek. Előszeretettel használják a diót, amelynek belét gyakran különböző fűszerekkel együtt fából készült mozsárban, fa mozsártörővel törnek össze. A grúz háziasszonyok szerint az íze így más, mint amikor ledaráljuk. (Famozsár híján természetesen megteszi a diódaráló is.) A fűszerek közül a szunelit (grúz fűszerkeverék, amelyet Grúzia bármelyik piacán megvásárolhatunk) helyettesíthetjük a nálunk is kapható adzsikával és curryvel. Az adzsika adagolásával azonban csínján kell bánnunk, mert nagyon csípős és igen sok sót tartalmaz. Szinte bármelyik, sok fűszert tartalmazó ételbe tehetünk belőle egy keveset. Az imeretiai sáfrányt a nálunk kapható sáfránnyal is helyettesíthetjük. A zöld fűszernövények többsége hazánkban sajnos nem beszerezhető, magvaik viszont föllelhetők a szaküzletekben, így a vállalkozó kedvű kiskert-tulajdonosok megpróbálkozhatnak termesztésükkel. A maconi, amelyből a grúzok levest is készítenek és sütéshez is felhasználják, nagyon hasonlít a mi joghurtunkhoz, így azzal helyettesíthetjük. A hacsapuri (sajtos lepény) készítéséhez szükséges sós imeretiai sajt helyett brinzát vagy fehér sajtot használjunk. Brinzával vagy fehér sajttal helyettesíthetjük a szulgunit is, amit a gomi (kukoricakása) egyik változatába szoktak tenni. Az említett egyes grúz ételnevek, mint például a harcso, a bozartma, a szacivi, a hacsapuri stb. valójában egész ételcsaládokat jelölnek.

Az afgán konyha

Afganisztánban szinte még érezni a levegőben Dárius és Nagy Sándor leheletét. Az emberek vendégszeretete is ősi időket idéz, akár nomádok hívják a sátrukba az utast, akár városi családnál vagy éppen étteremben étkezik.

Kőrösi Csoma Sándor „vad és veszélyes népeket” látott Afganisztán területén, amely nem sokkal az ő érkezése előtt szakadt el az iráni császárságtól. A magas hegyláncok szikla szorosaiban akkoriban is fegyveresek voltak, hogy védjék az országot. Észak felől a cári birodalomtól, délről pedig a britektől. Afganisztán ugyanis a legfontosabb hadi és kereskedelmi útvonalak kereszteződésében feküdt, hiszen Perzsia, India és egész Közép-Ázsia jól megközelíthető innen. Marco Polo pedig a Selyemúton, a világ modern kor előtti legkiterjedtebb kereskedelmi útvonalán jutott el a mai Afganisztánba. „Vitéz harcosokat” látott, és megfigyelései szerint a férfiak „egy tíz tenyér hosszú, körbecsavart vásznat” viseltek a fejükön.

A híres olasz utazó időt szentelt az afgán dinnye méltatásának is.
Háborúból, harcosokból és fejen viselt vásznakból ma is van elég, de a hétköznapi emberek vendégszeretete talán még ősibb időkből származik, bár ezt egyelőre csak kevesek élvezhetik, hiszen ritkán vetődik el hozzájuk más kultúrákból származó vendég. Egy mondás szerint, aki leül egy afgán asztalához, az megérkezett a paradicsomba. Azt is mondják, hogy az afgán konyha az országot körülvevő vidékek ételeinek a keveréke. A különbség az, hogy itt, a keleti szomszédok ételeivel ellentétben, a fűszerek nem túl csípősek, a nyugati szomszédok konyhájától pedig az különbözteti meg az afgán eledeleket, hogy ízekben gazdagok. Az európai ízlésnek mindenesetre egzotikusak. Sokan esküsznek, hogy az afgán konyha az egyik legkülönlegesebb a világon – és a legkevésbé ismert nyugaton.
A főzés és étkezés rendkívül fontos szerepet tölt be az afgán kultúrában. A váratlan vendég is számíthat arra, hogy pillanatok alatt terülj-terülj, asztalkám kerül elé. A nem ritkán rendkívül alacsony asztaltól, ami mellett kényelmesen le lehet heveredni, lehetetlen éhesen felállni. Ez presztízskérdés minden család számára, anyagi helyzetétől függetlenül.
Az sem ritka azonban, hogy a földre terítenek le egy nagy terítőt, és ezen folyik a tálalás. A család egyik fiatal tagja réz mosdótálat és vízzel telt kancsót hord körbe, hogy a jelenlévők kezet mossanak. Szappant is kap mindenki, és egy kendőt, amivel megszárítkozhat. Utána a terítő megtelik kenyérrel, fűszerrel, étvágygerjesztőkkel, aztán a főételekkel, salátával, rizzsel és gyümölccsel.
Az afgán konyha elsősorban a rizsre épít, valamint a búzára és más gabonafélékre, amelyek megteremnek az országban. Az afgán ételek a mediterrán konyhára emlékeztetnek, de ha lehet, még több gyümölcsöt, zöldséget és diót használnak. A legfontosabb alapanyagok: koriander, kardamom, aszalt gyümölcsök, vöröshagyma, fokhagyma, szőlő, menta, sáfrány, gránátalma, burgonya, paradicsom, sajt és joghurt (az európai embernek azt tanácsolják, hogy óvatosan közelítsenek az itteni joghurthoz, mert az ő gyomra nem biztos, hogy úgy reagál, mint a helyieké…).

A sáfránynak alighanem még fontosabb szerep jut a közeljövőben, hiszen úgy hírlik, az afgán máktermesztőket arra bátorítják, hogy álljanak át a sáfrány termesztésére, amelynek szintén magas az ára a világpiacon.
A húsok közül a bárány és a csirke a legnépszerűbbek Afganisztánban.
A kenyeret nagy agyagkemencében sütik. Három fajta kenyeret fogyasztanak: a nan ovális és vékony, az obinon vastag és kerek, a lavas pedig vékony, ropogósra sütött kenyér.
A sárga rizsből, bárányból, sárgarépával, sáfránnyal és mazsolával készített kabuli palávot az afgán konyha csúcsának tartják, és egyben nemzeti eledelnek.

Csak különleges vendégeknek, különleges alkalmakkor tálalják, például esküvőkön.
A letit kismamáknak kínálják, mivel könnyű az emésztése és magas a tápértéke. A doh uborkából, mentából készül, és forró nyári napokra ajánlják, a mehit pedig újévkor, vagyis Novroz idején fogyasztják.
A muszlim hagyományoknak megfelelően alkoholt nem szolgálnak fel, helyette az afgánok csájt, vagyis teát iszogatnak, akár teázókban is. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az afgánok nem ragaszkodnak kőbe vésett receptekhez, vagyis a hozzávalók mennyiségét ki-ki ízlése szerint változtatja. Vagyis ugyanazt az ételt aligha lehet ugyanabban a változatban különböző helyeken megtalálni, hiszen a kreativitás hozzátartozik az afgán főzési kultúrához.

A mongol konyha

A tradicionális konyha híres a húsból készült ételeiről és a péksüteményeiről, illetve a tejtermékekből készült különlegességeiről. A mongolok a nomád életforma következményeként az étrendjüket színek szerint csoportosítják a régi hagyományok szerint:

- fehér (tejtermékek)

- vörös (húsok)

- zöld (tea) + (zöldséges ételek)

- sárga (vajas ételek)

- fekete (italok)

A letelepedett népekkel való érintkezések során számos étel-kiegészítőkkel találkoznak, amiket folyamatosan beleépítettek hagyományos étrendjükbe, mind a mai napig. Az "eredetinek" mondható étkezési szokásokat az ország vidéki területein, valamint az erre specializált éttermekben figyelhetjük meg.
A mongolok általában kétszer, reggel és este étkeznek. Reggelire tejes teát isznak, amit tejtermékekkel egészítenek ki. Mára már legtöbb helyen elterjedt a kenyérevés szokása, amit még a század elején egyáltalán nem ismertek. Ezt apró szeletekben tálalják fel az asztalra. A mongolok napközben, munkaidő alatt tejes teát iszogatnak, amibe szárított túrót mártogatnak. Meleg ételt általában csak este fogyasztanak, aminek alapja a mongol leves, ami a magyar gulyásleveshez hasonló, annyi eltéréssel, hogy marhahús helyett juhhúst tesznek bele, ettől nyer olyan pikáns ízt.
A levesbe kerülő húst a mongolok szárítással tartósítják ősztől tavaszig, de már a fővárosban egész éven át lehet friss és fagyasztott húst is kapni.
Kedvenc italuk a sós tejes tea, és a fekete tea, amit régen sóval ízesítettek, de ma már cukrozzák. Nyáron a nomád népek egy különleges italfajtát, a kumiszt iszogatják (erjesztett kancatej), aminek idénye július elejétől szeptemberig tart. Naponta több liternyit is elfogyasztanak belőle. Külföldieknek nem tanácsos a számukra kitöltött italt teljes egészében meginni, mert hasmenést kaphatnak. A mongol néphit szerint eleinte csak kortyolgatni szabad belőle. Igazi mongol férfinek az mondható, aki egyszerre három csészényit tud a kumiszból felhörpinteni.
Az ételek közül jelenleg Mongóliában a legkedveltebbek a kínai eredetű, húsból és tésztából készült ételfajták. Ezeknek három változata ismert. A bódz gőzöléssel készített húsgombóc, amibe általában marhahúst vagy birkahúst aprítanak és hagymával ízesítenek. Másik fajtát a hósort a hagyományos rend szerint zsírban sütik ki, de ma már ehelyett olajat használnak. A hósor másik változatát úgy készítik el, hogy a hús helyett fűszerezett burgonya kerül tölteléknek. Harmadik változat a báns, amely a bódzhoz hasonló alakú, de ezt levesbetétként használják.
Nyári, idényjellegű húsétel a mormota, amelyet az ország középső területein vadásznak és igazi csemegének számít.
A fenti ételeket salátával szokás tálalni, ami idénytől függően különböző zöldségeket tartalmaz. A mongolok legfinomabbnak a fővárosi salátát (nijszlél szalad) tartják, ezt a főváros legtöbb éttermének étlapján megtaláljuk, mint előétel.
Ezek az ételek viszonylag gyorsan elkészíthetők. Korábban mindegyik az ünnepi asztalon szerepelt, manapság azonban a hétköznapi gyorsétkezdék kínálatának fő része.
A tejes ételek, azaz a tejtermékek egy része nagyon sajátságosan készül. A mongolok mindegyikhez felforralt tejet használnak. A sajton, túrón, aludttejen, vajon és tejfölön kívül a téli hónapokra a mongolok szárított túrót tesznek félre. További különleges tejtermékük a tejpilléből olvasztott mongolul öröm-nek nevezett étel, amely a vajhoz hasonló. Magában, vagy kenyérre kenve fogyasztják.
Hagyományos, süteményként tálalt borcog sós tésztájú desszert, de a kínai eredetű, piskótához hasonló jéven édes, és a mongolok között nagyon népszerű.

Az ünnepi ételek

A mongolok évente két fontos nemzeti ünnepet tartanak meg: a holdújévet és a nádamot. Ezek tiszteletére különleges, csak ekkor fogyasztott ételeket készítenek. Az ünnep előestéjén vagy aznap reggel néhány állatot levágnak (ami kecske vagy birka). Az állat öt fő belső szervét (máj, szív, vese, lép, tüdő) sós vízben megfőzik és a külön megfőzött véres hurkával együtt egy nagy tállal az asztalra helyezik. Nyáron a mongolok sajátos ünnepi fogást készítenek a horhogot, a következő módon: a színhús részét darabokra szeletelik, egy nagy zárt alumínium edénybe helyezik, vízzel felöntik és felforrósított köveket dobálnak mellé. Az edényt lezárják és állandó erősségű tűzön megpárolják. Régen az edényt az állat bőre helyettesítette. Miután az étel elkészül, először a köveket szedik ki, mert a néphit szerint a feketére sült forró követ, ha a kezünkbe vesszük, az elűzi belőlünk a fáradtságot és erőt ad a továbbiakban.
Miután megterítik az ünnepi asztalt, a vendégeket meghatározott sorrendben leültetik. Az asztalfőn a legidősebb férfi foglal helyet. Minden ételből legelőször a háziistenek kapnak, ezzel áldást kérnek tőlük, majd a legidősebb férfi a tálba helyezett késsel vág az ételekből és őt követik, életkoruk szerint a többiek, akik sorra szelnek a húsokból. A gyerekek külön helyiségben tartózkodnak az étkezés alatt, ők nem vehetnek részt a felnőttek rendezvényében.
A főételnek számító húsok mellett az asztalon lehetőség szerint tejtermékeket is felszolgálnak és ebből a lakoma alatt folyamatosan lehet szedni. Amikor befejeződik az első fogás, akkor a leves kerül terítékre, amit rizzsel, vagy tésztával gazdagítanak. Utoljára, desszertként, különféle süteményeket szolgálnak fel a háziak: a kör alakú cukros jévent, és a hosszúkásra formált sós borcogot, valamint cukorkákat.

Vendégvárás a mongoloknál

A mongolok e tevékenysége nagy múltra tekint vissza és ma is folyamatosan él tovább. Az idegenből váratlanul betoppant vendéget nagy örömmel fogadják: behívják hajlékukba, tejes teával kínálják, majd tejtermékeket tesznek eléje. Étkezés előtt néha pálinkával is szokásuk kedveskedni.
A vendéget különös tisztelet övezi a mongol szokásokban, e körül külön hagyományai alakultak ki. Azt, aki megfelelő módon viselkedik, a mongolok szerencsehozónak tekintik. Nemcsak egymással viselkednek így, hanem a külföldiekkel szemben is. a mongolok általában nagyon türelmesek és az idegenektől nem követelik meg, hogy ismerjék szokásaikat, de érdemes kedveskedni nekik annyiban, hogy egy keveset megtanuljunk ezekből. Ez a vidékiekre különösen igaz.
Ha belépünk egy mongol házba, vagy jurtába, ügyeljünk arra, hogy lábainkkal ne érintsük a küszöböt, mert hitük szerint az a ház szellemének a lakhelye. Az általuk felkínált ülőhelyet fogadjuk el. Bárhová is megyünk Mongóliában, apró ajándékokkal kedveskedjünk nekik, mert náluk ennek is hagyománya van. Az ajándékainkat két kézzel nyújtsuk át a házigazdának, avagy a feleségének.
Ha jurtába megyünk, kerüljük el a tűzszerszámok használatát és óvatosan közlekedjünk belül, miután leültetnek s meg is kínálnak. Ismerkedésül a vendéglátók átadják tubákos szelencéjüket, a következő mondattal: "Amar szájn ó" ("Békével"), amivel a tiszta szándékukat jelzik.
A vendégnek el kell vennie, ki kell nyitnia a benne tartott tubákot, ennek az elmulasztása nagyfokú illetlenségnek számít. A szertartás befejeztével visszateendő annak a teteje, úgy adjuk vissza az "Amar szájn" szavakkal.
Tárgyakat, ajándékot, illetve csészét jobb kézzel illik átvenni, illetve nekünk is úgy kell részükre bármit is átadnunk.
A felkínált ételekből mindenképpen fogyasszunk, nehogy a háziak megsértődjenek. A mongolok igyekeznek jóltartani a vendéget. Az a mondás járja közöttük, hogy a vendégnek annyit kell ennie, hogy ha hazaér már ne kelljen újból étkeznie.

Az argentin konyha

Argentína népessége többnyire európai, csak kisebb részben mesztic vagy indián. Ezért aztán az olasz és a spanyol konyha hatása ma is érezhető az argentin étkezési kultúrán. De kialakulására hatott a francia, a német és a svéd kultúra is.

Sok tésztát fogyasztanak, a legjellemzőbb azonban a marhahús. Ez érthető, ha belegondolunk abba, hogy az ország adottságai sokkal inkább kedveznek az állattartásnak, mint a növénytermesztésnek. Tengerparti ország lévén népszerűek a különböző halak és tengeri herkentyűk, amelyeket minden elképzelhető módon fogyasztanak: grillezve, sütve, marinálva, főzve. Nemzeti eledelük az empanadas: hússal töltött tésztaféle, amit könnyű előételként fogyasztanak.

A legnépszerűbb főzési eljárás a grillezés: egy-egy közös főzőcskézés során a marhahús mellett mindenféle más hús, belsőségek, hal, kolbászfélék és természetesen zöldségek pirulnak a tűzön.

Az argentinoknak is van teaszertartásuk. A teaként fogyasztott ital a mate, ami egy bizonyos fűféle forrázata, amelyet növényi termésből kialakított „csészéből” isznak, speciális szívókával. A matet egy-egy korty után körbeadják, ezzel tisztelik meg egymást, a vendégeket.

Az argentinok mindig hosszasan étkeznek, hiszen közben folyamatosan beszélgetnek. Jellemző, hogy a napi utolsó étkezést mindig későn, este kilenc óra után fogyasztják el.

A koreai konyha

A koreai gasztronómia változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek mondható. Hatással volt rá a kínai és a japán konyha, de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált kimcshit, a húsételek közül a pulgogit és a kalbit, a pipbimbapot, a japán makiszusival rokon kimbapot. Az italok közül ismert égetett szesz a szodzsu. A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz (kandzsang), a kocshudzsang (csilipaprikakrém) és a töndzsang (szójababkrém). Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapnyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különfélenamulok, amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.

A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban. Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a kuk (leves), a ccsige (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan). Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a csuk (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.

A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, „az evés maga a mennyország” (먹는 것이 하늘이다, mongnun kosi hanurida), és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (약식동원, jaksik tongvon, „az orvosság és az étel egy gyökérről fakad”

Észak-Korea esetében gyakran említi a média az éhínséget, az élelmiszerhiányt. Becslések szerint 2014-ben az észak-koreaiak mintegy 80%-ának nem volt lehetősége beszerezni az egészséges étkezéshez szükséges alapanyagokat. Egyes hivatalnokok és az elithez tartozók azonban Phenjanban, a fővárosban hozzájutnak a tradicionális ételekhez és a külföldi konyhákhoz is, akárcsak a turisták, akik kiszolgálására több étterem is létesült. Ezek az éttermek az átlagemberek számára megfizethetetlenek, az ételek ára 7 dollártól akár 40 dollárig is terjedhet. A hagyományos észak-koreai ételek kevésbé fűszeresek és csípősek, mint a dél-koreaiak, és az éttermek kínálata erős orosz kulináris hatást is mutat. A főváros két legnevesebb elit étterme az Ongnjugvan (옥류관) és a Cshongnjugvan (청류관). Kedvelt étel a pulgogi, a kifejezetten északi specialitásként számon tartott nengmjon (hideg tészta), a sinszollo (egyfajta ragu), az onban (온반, csirkés-rizses leves), acshogjethang (초계탕, hideg csirkeleves) vagy a Hedzsu pibimbap (pibimbap vegyesen csirke- és sertéshússal).

A brazil konyha

Az evés majdnem olyan érzéki, mint a tánc. A legfontosabb étkezés az ebéd, alapvetően hús, rizs, bab és utána a kávé. A brazilok a hús szerelmesei, és még a legszegényebbek is esznek húst – naponta!

A köret lehet: kukorica, rizs, bab és manióka. Brazil nemzeti étel az egytál húsos feijoada valamint a churrasco barbecue, a vegyes grillhús nyársról.

Ételek

A reggeli könnyű, kenyér és vaj, gyümölcslé, néha gyümölcs, valamint kávé tejjel. Zamatos gyümölcsök: banán, papaya, ananász, graviola, acai, kesudió és maracuja.

Ha olyan ételeket is ki akarsz próbálni, amiről halvány sejtelmed sincs, hogy egyáltalán létezik, térj be egy comida a kilo-ba. Ez egy önkiszolgáló étterem, így színre s látványra szedegethetsz a tányérodra, s ha nem ízlik, veszel egy másikat.

A churrascaria éttermek specialitása: hihetetlen adagokat adnak, mindenféle húst kínálva: marhát, disznót, csirkét, sőt olykor még aligátort is… hozzá köret a szabad salátabárból.

A nemzeti étel az úgynevezett feijoada. A legtöbb étteremben állandó menü ebédre. Tábortűz fölött egy edénybe szárított marhahúst, füstölt kolbászt, marhanyelvet és sertéshúst tesznek, sok zsírral, sóval, babbal, és órákon át párolják. A pörköltet megszórják pirított maniókával, és káposztával tálalják, meg egy szelet naranccsal.

Nevezetes ételkülönlegesség a kókusztejjel ízesített tengeri hal, a moqueca, s a hagymával és borssal ízesített zöldség, a caruru is. Kedvelt utcai gyorsétel az acarajé, a tenger gyümölcseivel, paradicsomszósszal kínált sült bab.

A folyók és tengerpartok mentén halban és rákban gazdag az étel, a pirarucu húsa a csirkéhez hasonló, de ízletes a tambaqui, a dourado és a tucunare is. Finom párolt szószokkal.

Italok

Brazília nemzeti koktélja a caipirinha. Alapanyaga a Cachaca cukornádpárlat, de nem melaszból készül, hanem magából a cukornád kisajtolt levéből erjesztik. Ennek köszönheti semlegesebb és könnyebb ízét. A brazil sör általában világos, a csapolt sör neve chope vagy chopp (shoppi).

Palackozott sörök: Brahma, Skol, Antartica, de a legjobb az Itaipava és a Bohemia. Az édeskés fekete sörük közül a Xingut érdemes megkóstolni. A legjobb német sört Rio Grande do Sulban főzik. És csak itt.

A legismertebb szénsavas és alkoholmentes gyümölcsturmix a Guarana Antarktisz. A kávé mindenütt finom. A különleges gyümölcsleveknek meg se szeri, se száma.

A kubai konyha

Nálunk alig ismert, de ez nem azt jelenti, nincsenek finom ételeik! Nemzeti eledelük a feketebab, és minden, ami belőle készül, kedvenc italuk pedig a rum

A kubai ízvilágra nagy hatással volt a spanyol, afrikai, francia, amerikai és indián kultúra. A kubai a babos nemzetek egyike, akárcsak a mexikói. Chilis bab helyett itt azonban szigorúan fekete babbal kevert fehér rizst, vagyis congrit esznek. A rengeteg zöldség és gyümölcs miatt pedig nagy salátázók hírében is állnak, ám a friss zöldeket dresszing nélkül fogyasztják, maximum csak egy kis olívaolajat vagy borecetet löttyintenek rájuk. A gyökérzöldségeket azonban citromléből, olívaolajból, vörös- és fokhagymából, köményből álló mojo-szósszal eszik.

A kubaiak egyáltalán nem unják a banánt, ezerféleképpen használják. Például készítenek belőle chipset, ami, az ételtől függően, lehet nassolni való vagy köret is. A ropogósfőzőbanán-csíkokat avokádókrémbe tunkolják, de fűszerezve halhoz vagy húshoz is kínálják. Krumpli helyett ők a pürét is banánból főzik, sőt még levest is készítenek ebből a gyümölcsből

És ha már a jellegzetességeknél tartunk, muszáj megemlítenünk, hogy imádják a húsokat, főleg a sertését, süldő malacét, csirkéét. A tenger gyümölcseiből is isteni fogásokat készítenek, egyszerűen csak meggrillezik. A faszénen sült finomságok náluk szintén gyakoriak, egyesek szerint ők a barbecue szülőatyjai. Kedvenc húsaik között szerepel a cápa és a krokodil is, még inkább színesítve étkezésüket. Gulyást szintén főznek, akárcsak mi, és a hozzávalók se különböznek: marhahús, hagyma, paradicsom, zöldségek. Ez a húsétel picadillo néven fut. Tipikus kubai fogás még az ajiaco, ami nem más, mint húsleves zöldségekkel.

Természetesen ők is szeretik az édes ízeket, a forró és hűsítő desszerteket. Mexikói hatás is érzékelhető az édességeknél, hiszen ott favorit a fánkszerű, olajban sült tészta mézzel alaposan meglocsolva, de még nagy sláger a jéghideg sorbet, főleg frissítő citromból. A kubai fagylalt állítólag mesés, kár kihagyni! Mivel sok az egzotikus gyümölcsük – papaja, guava, mangó, narancs –, a fagyik ízvilága is nagyon változatos. Spanyol örökség a flan, vagyis a karamellás puding. A kubaiak étkezési szokásai eltérnek a miénktől, náluk nincsen előétel, főétel és desszert hármas, minden egyszerre érkezik az asztalra.

A kubai konyha sok érdekességet tartogat a számunkra, egyediségét fekvésének, színes kultúrájának és legnagyobb meglepetésünkre, Castrónak is köszönheti. Fidel azzal, hogy államosította a közétkeztetést, a lakásokba „szorította vissza” a gasztroélményeket. Ez nemhogy rombolta, inkább építette Kuba kulináris fejlődését, létrehozva a most annyira divatos lakáséttermeket. Bőség ugyan nem volt ezekben az időkben, ám leleményes megoldások annál inkább. A termelési és elosztási válság idején például a parkok más értelmet nyertek, termőfölddé alakították azokat, zöldséget termesztettek ezeken a területeken.

Az emberek ugyan szegénységben éltek, de ott segítettek a másiknak, ahol tudtak. A paladarókat, vagyis lakáséttermeket ugyan a kényszer szülte, néhány virágzásnak indult.Ez természetesen Castrónak nem tetszett, ezért szabályozásokkal és ellenőrzésekkel próbálta megfékezni elterjedésüket. Raúl Castro idejében azonban fellazultak a szabályok, és a lakáséttermek szépen elkezdtek szaporodni. A paladarók szakácsai nagyon kreatív emberek, a kubai ízek nagy mágusai a mai napig.

A cigány konyha

A cigányság a magyar kultúrának komoly része, ez nem csak a zenére jellemző, de más kulturális megnyilvánulásokra is, mint a konyha. Ha valakit megkérdezünk arról, hogy egy mondatban foglalja össze a cigánykonyha jellemzőit, azt fogja mondani, zsírosak, paprikásak és csípősek az ételeik. Ezek a jellemzők tényleg igazak, de ennél sokkal gazdagabb és színesebb a romák étkezése.

Különösebb vallási-ünnepi, hagyományozott étrendjük nincs. Sose volt, mint saját konyhaművészetük sem. Csak a halotti virrasztókon fogyasztanak szinte mindenütt túrót, s isznak hozzá pálinkát, azaz targyit. Ünnepeken, de meg általában is azokat az ételeket főzik, amiket a nem cigány, vagyis gádzsó szomszédok. A romák a vallást, a második anyanyelvet, az új hazát, a szokásokat környezetükből vették át - így aztán a konyhát is másolták.

Érdekes, hogy önálló gasztronómiájuk nincsen, vándorlásaik során mindegyik befogadó ország ételeit magukévá tették, de természetesen a saját szájízük szerint. Ez annyit jelent, hogy nincsenek szigorú receptek, a hozzávalókat meglehetőst szabadon variálják (hely és beszerzési lehetőségektől függően), valamint még az úgynevezett magyaros fűszerezéstől is erősebben ízesítik ételeiket.

Mindenük a lecsó, nagyon kevés az az étel, melynek ne lenne szerves alkotórésze, ez a legtöbb húsfélével harmonizáló „sűrítetlen párolt főzelék”, természetesen cigányosan, hiszen rántott csirkét nokedlivel és lecsóval köríteni nagy bátorság, de a végeredmény önmagáért beszél.

Mivel életük nagy részét úton töltötték, így konyhaművészetükben nagy szerepet játszanak az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek, mint az agyagban sült húsok, nyárson sütés, bográcsozás, parázs fölötti grillezés. Ezen a módon nagyon egyszerű, de felettébb ízletes ételek készíthetők

10 magyar étkezési szokás, amitől a

külföldiek ledöbbennek

A magyaroknak vannak mások által furának tartott étkezési szokásaik, valahogy nehéz észrevenni: hiszen olyan finom a zsíros kenyér lila hagymával, a mákos tészta, vagy éppen a pacal meg a vese-velő - mi lenne ezekben fura.... Azonban a magyar gasztronómiával és étkezési kultúrával akár csak futólag megismerkedő külföldieknek sok esetben már korántsem ilyen egyszerű legyinteni a jellegzetes magyar ételekre, alapanyagokra, elkészítési módokra vagy étkezési szokásokra. Néhány példa.

1. Ha főzöl, szinte mindegy, mit csinálsz, a kiindulás: zsiradék+hagyma
Külföldiekkel albérletező magyarok egységes tapasztalata a csodálkozás, hogy „már megint olajon (esetleg zsíron) pirítod a hagymát?”. Nekünk talán fel sem tűnik, de tényleg nagyon sok ételünknek ez a kiindulási alapja, és nem csak a pörkölteknek, raguknak, hanem leveseknek, sőt, főzelékeknek is.

2. Paprika nélkül megnézhetnéd magad
Sok magyar fogásnak elengedhetetlen alapanyaga a friss paprika: gondolj csak a lecsóra, de a darált (Erős Pista, Édes Anna, és megszámlálhatatlan mennyiségű klónjaik), és főleg az őrölt, piros, vagy jobb esetben inkább vörös fűszerpaprika nélkül sem gulyás, sem pörkölt, sem paprikás krumpli nem létezhet. Hogy csak a legfontosabbakat említsük. Tehát külső szemmel nézve valóban túltenghet a magyar konyhában a paprika. Szóval van abban valami, hogy a magyar konyha a zsír-hagyma-paprika szentháromságán nyugszik – de legalábbis tényleg alapvető gerincét adja ez a három alapanyag.

3. Szinte mindenbe tejfölt teszel
A magyarok túlburjánzó tejfölimádata azonnal szembe tűnik egy külföldinek. Először is megszámlálhatatlan étel van, amelyek szerves része a tejföl, de ezen a nem kevés fogáson kívül is kerül majdnem mindenbe, „csak úgy”. Legyen az csirkepaprikás, lángos, zöldbableves – de egy jó tejfölös kenyeret hagymával ki nem nyomott már be vacsorára? A túrós tésztára vagy a vagy túrós palacsintára is nélkülözhetetlen – ez utóbbival el is érkeztünk a következő ponthoz.

4. Túró, ráadásul édesen?!
A tejfölhöz hasonlóan a jellegzetes rögös, sovány túró is nemzeti sajátosság, ehhez hasonló a Kárpát-medencén kívül nemigen van. Szóval ennek a fajta túrónak az öncélú, előre megfontolt szándékkal történő és folytatólagosan elkövetett fogyasztása már önmagában is gyanús. De semmi ahhoz képest, amikor a túróba cukor kerül, sőt, esetleg egy kis csoki is része lesz a fogásnak, mint a Túró Rudinál.

5. Belsőségek: pacal, vese-velő – sőt: kakashere pörkölt!
Egy disztingvált nyugati számára az állatok ehető részei kb. a comb vagy esetleg a szárny magasságában érnek véget. Már a nagyi által előszeretettel a levesbe főzött csirkelábbal vagy zúzával is ki lehet kergetni a legtöbbjüket a világból – pedig mi ez egy jó kis vese-velőhöz, vagy kakashere pörkölthöz képest! Természetesen a körömpörkölt vagy épp a kocsonya, és a benne lévő disznóköröm is ebbe a körbe tartozik, és a zúzapörkölt sem hagyható ki a felsorolásból.

6. Megeszed a szilárd, tömbösített zsírt – mindegy, hogy kenyérre kened, vagy szalonnának nevezed, és kockákra darabolva teszed a szádba
A szalonnát – baconként – tőlünk nyugatabbra is ismerik, de az, hogy a gyakorlatilag teljesen húsmentes, 100% zsírból álló fehér szalonnát is képes vagy jó étvággyal elfogyasztani, sok külföldinek megmagyarázhatatlan rejtély. A vastagon megkent zsíros kenyér és a disznótepertő ezen semmit sem segít, sőt.

7. A disznótorok válogatott finomságai: hagymás vér, véres hurka, disznósajt
Külön pontot érdemelnek a disznóvágáshoz kapcsolódó, illetve disznótoros ételek. Már maga a disznóvágás is elég rémisztő, barbár szokásnak tűnhet sok finom lelkű külföldinek, de ha kiderül, milyen fogások kerülnek az asztalra, garantált a sokk. Vannak, akik a hagymás vér létét is kétségbe vonják...

8. Mindenhez kenyeret eszel. Még a kenyérhez is.
Az egy dolog, hogy bár rendszerint minden főételnek van „normális” körete, azért sokszor választ helyette a magyar ember egy karéj kenyeret. (Vannak olyan szélsőséges egyedek is, akik a tészta vagy a galuska mellé is képesek még pluszban kenyeret is fogyasztani – de ez már tényleg extrém példa). Viszont az, hogy egy leves mellé, vagy egy, nyugati szemmel köretnek minősülő ételhez (pl. párolt, vagy sült zöldségek) hogy képes valaki kenyeret enni, megmagyarázhatatlannak tűnik egy külföldinek.

9. Mákos tészta, a drogos mumus
A mák tőlünk nyugatabbra szinte tabu az étkezésben, ugyanis a növény neve teljesen összefonódott a benne lévő ópiummal, illetve az ebből előállítható heroinnal. Így hát jó, ha díszítésként megpörgetik vele például némely péksütemények „hátát” – de ennyi a maximum. Szegény külföldieknek fogalmuk sincs, hogy maga a mák nem rejt ilyen veszélyeket, így aztán elkerekedett szemmel veszik tudomásul, hogy ilyen extrém magyar étel is létezik…

10. A rengeteg leves: különösen a hideg, édes, rózsaszínesek
Általában is elmondható, hogy a magyar egy „leveses” népség: sok országhoz viszonyítva jóval több fogy itt ezekből a fogásokból. Ez még rendben is van, de amikor első fogásként, a megszokott forró, sós leves helyén egy hideg, rózsaszínű folyadékot szolgálnak fel, ami ráadásul édes, az nem csoda, ha megütközést kelt. A menüsor végén, desszertként még valamennyire meg lehetne érteni…

A „külföldiek” kifejezés persze nagyon általános, mi most leginkább a nyugati országokból idetévedt turistákat, diákokat értjük alatta. Ráadásul közöttük is vannak nagyon nyitott és rugalmas, befogadó szellemiségű érdeklődők, akik meglepően nyitottak a magyar gasztronómiára. Ahogyan a magyarok között is van nem kevés, aki például egy vese-velőt vagy egy kakastöke pörköltet nem kóstolna meg a világ minden kincséért sem.

Az összeállítás tehát szubjektív! Kéretik így olvasni !!

Azt is kéretik figyelembe venni, hogy mi is külföldiek leszünk , ha kilépünk hazánk területéröl és minden egyes országnak megvan a saját gasztronómiai világa , egyedi megdöbbentő ízlvilága,sajátos étkezési szokása !!!!

A Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjét.

A Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Szulló Szabina csapatkapitány alkotta magyar csapat mögött második helyen végzett Christopher William Davidsen séf norvég csapata, és harmadik lett az Alexander Sjögren séf vezette svéd csapat.

A 2017. január 24-25-i, huszonnégy csapatos világdöntőbe a három dobogós helyezést elért csapaton kívül Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata jutott be Európából.

A kontinensdöntő szerdai eredményhirdetésén a legjobb halételért járó különdíjat az izlandi Viktor Örn Andrésson és csapata, a legjobb húsételért járó különdíjat Laurent Lemal francia séf és csapata vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője, Hampus Risberg kapta.

A végeredmény: pontszámok

1.Magyarország 1335

2.Norvégia 1282

3.Svédország 1272 (plusz a legjobb commis díja)

Franciaország 1265 (plusz a hús különdíj)

Izland 1226 (plusz a halas különdíj)

Finnország 1197

Hollandia 1171

Svájc 1158

Belgium 1126

Dánia 1110

Észtország 1049

Németország 1042

Ausztria 1039

Olaszország 1027

Törökország 996

Spanyolország 971

Egyesült Királyság 968

Oroszország 834

Horvátország 818

Bulgária

A szakácsok már hónapok óta kísérleteztek azzal, hogy egyedi, és egyben a hazájuk gasztronómiai jellemzőit felmutató fogásokat kreáljanak. A magyar csapat zöldfűszerekkel füstölt szarvast, valamint kecsegetekercset készített, amellyel sikerült az európai döntő további tizenkilenc csapata fölé kerekedniük.

Széll Tamásék receptje egyelőre még nem teljesen nyilvános, de annyit már biztosan lehet tudni, hogy olyan alapanyagokat is használtak, amelyek egy átlagos háztartásban ritkán fordulnak elő, vagy nem éppen a vadételek kapcsán jut eszünkbe használni őket. Így a szarvas elkészítéséhez a többféle hagyma mellett homoktövis-zselét és nyírfacukrot is használt a győztes csapat, valamint osztriga és garnéla is szerepelt a hozzávalók között.

Széllék alaposságát mutatja, hogy még azt is leírták a forgatókönyvükbe, hogy mikor milyen eszközt kell kikészíteniük, melyik lépés után kell megtölteniük a kannát vízzel, vagy éppen mikor érdemes kicsomagolni a sóoldatot.

A Hús

Ennek a feladatnak fő alapanyaga a magyar gímszarvasborjú, amelynek combját és gerincét dolgozzák fel a versenyzők. Tizennégy adagot kell elkészíteniük, melyből 10 adagot egészben vagy előre feldarabolva, majd újra összeillesztve a hústálon tálalnak, négy adagot pedig tányéron szervíroznak. A dekorációs elemek megengedettek, a fogásokat a receptek különlegessége és eredetisége szerint bírálják el, illetve tekintetbe veszik az alapanyag gazdaságos felhasználását is.
Ez a feladat arra is inspirálja a versenyzőket, hogy kifejezésre juttassák országuk kulturális örökségét. A hagyományokat az ízek, a tálalás, a főzési technikák és/vagy a jellegzetes fűszerek és zöldfűszerek nyelvén mutatják be. Ezt a szempontot a kóstolózsűri szintén figyelembe veszi a végső eredmény kialakítása során.

A Hal

A halas versenyfeladat során a versenyzők dunai kecsegével (5 darabbal, egyenként 1-1,2 kg) és kaviárjával (30 g) dolgoznak majd. A kóstolózsűri különleges figyelmet fordít arra, hogy a versenyzők hogyan hangsúlyozzák az alapanyagokat. A cél, hogy 14 tányért kreáljanak, melyek legalább 50%-ban növényi alapanyagokból állnak (a zöldségek és gyümölcsök kizárólag a Metro piacteréről származnak). Ez meghatározó követelmény, mely szintén befolyásolja majd a kóstolózsűri értékelését. A csapatok egy rendkívüli kihívással is szembesülnek majd: egy egyelőre titkos összetevőt is használniuk kell, amelyre csak a verseny előestéjén derül fény.

Budapest, 2016. május 11.

Honlap készítés ingyen